Lendületes játék, győzelem

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Játékvezetők: Kanazarev, Debreczeni Brigitta

Nézők száma: 35

Mérkőzés időpontja: 2018-11-28 20:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
KKS 9 14 13 5 41
Junior (ffi) 15 16 19 12 62

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Hegedűs 6, Bai 2, Chabot, Gálfalvi 4, KORKIN 20, KOVÁCS 14, Szoboszlai 5, KOSZTRICZ 9, Finna, Sebők 2

1. félidő

A fiúk rögtön a meccs kezdetével próbáltak eleget tenni az öltözőben kért általános utasításoknak, melyek nem voltak bonyolultak: agresszívan védekezni, próbálni lendülettel indítani, felállt védelem ellen pedig a labda járatásával megtálalni az üres helyzeteket. Ennek megfelelően hamar megszereztük a vezetést, és ezt egész meccsen át sikerült megtartanunk. Sajnos lepattanó szerzésben nem jeleskedtünk, első félidőben 13 támadó lepattanót sikerült alacsonyabb szerkezetű ellenfelünknek leszedni, a teljes mérkőzésen 23-at. Védekezésben is voltak hibáink, de agresszivitásunk egyensúlyozta ezeket és összességében apró lépésekkel sikerült folyamatosan növelni előnyünket.

2. félidő

A második játékrész hasonlóan alakult, mint az első. Lassan növekedő előnyünk tovább folytatódott elsősorban védekezésünknek köszönhetően, illetve annak, hogy magas embereinket sikerült többször üresen megtalálnunk, és jó százalékkal fejeztük be az akcióinkat. Talán játékosaink fejben elfáradtak, mert támadó játékunkon sokszor látszódott a koncentráció hiánya. De az eredményt ez nem befolyásolta.

Összegzés

Örülünk a győzelmünknek, és biztosak vagyunk benne, hogy játékosaink fognak tudni motivációt meríteni ebből az elkövetkezendő edzésekre és a következő mérkőzésre Budafok ellen is. Emellett ez a mérkőzés is indikálta, hogy rengeteg dolgon kell még dolgoznunk, és gőzerővel azon leszünk, hogy a hibákat kijavítsuk. Gratulálunk ellenfelünknek is a sportszerű mérkőzéshez.

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00