Magabiztos támadójáték

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Pál Roland, Zakár Adrienn

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-20 13:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
KLKA Angoltagozatos 16 10 4 15 12 57
Római Kaszások U11 22 22 5 23 17 89

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Római Kaszások: SZABADOS 15, DÓCS 11, Dósa 4, DÉVAI 9, Balogh 3, GROSSMANN 2, Balpataki 4, Vasali 5, FARAGÓ 8, KRONAVETTER 28

1. félidő

Szűk egy hónappal ez előtt hatalmas küzdelem során maradtunk alul a Kőbánya ellen, így a Kenguru kupa 5. fordulójában a Kis Lenke és a Békási Kaszás csapat ellen léptünk pályára, azzal a céllal hogy visszaküzdjük magunkat a B csoportba. Sajnos Benji és Aidan nélkül utaztunk Kőbányára, viszont Máté személyében fiatal újoncot sikerült avatnunk. A Kis Lenke ellen kezdtük meg a hétvégét, akik az első negyed nagy részében folyamatosan tudták tartani pár pontos előnyüket, míg mi nem igazán találtuk a játék ritmusát és egymást sem, védekezésben pedig nem bírtunk ellenfelünk legmagasabb játékosával. A hetedig percekben sikerült először egyenlíteni, majd 22 pontig meg sem állt a Zsombi, Dani, Sanyi, Dini négyes.

A második negyedben nem a magassággal, hanem a gyorsasággal kellett felvenni a versenyt védekezésben, ellenfelünk 5-ös játékosa után többször is csak fej vesztve rohantuk vissza, de támadásban ismét 22 egységet rámoltak be a fiúk Kokó, Matyi, Jankó, Máté és Bence kosaraival.

2. félidő

A második félidőben Grossmann Ádi külön feladatot kapott védekezésben, amelyet nagyom szépen végre is hajtott, támadásban pedig Dani tudott kiemelkedőt nyújtani. Végezetül a záró játékrészt is sikerült behúzni 17 – 14-re, így kialakítva a 32 pontos különbséget.

Összegzés

A 89 dobott pont nagyon szép eredmény, többen is 10-hez közel végeztek. A kezdeti zavarodottságot követően sikerült magabiztosan játszanunk, sokszor szereztünk könnyű kosarakat, lehet ennek az eredménye, hogy viszonylag sokat is kaptunk most. Nem mindig láttam azt, hogy megszakadnánk a védekezésben, pedig az erősebb csapatok ellen eddig az volt az igazi fegyverünk és továbbra is törekednünk kell arra, hogy mindenki egész meccsen kaparjon a pályán. A végeredményhez gratulálok a srácoknak, folytatás a Békás ellen!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…