Magunkat vertük meg

Serdülő (női)

Helyszín: Zalaegerszeg – Eötvös Ált. Isk.

Játékvezetők: Németh Csaba, Hegedűs Attila

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2018-09-29 12:45:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
ZKTE 23 13 25 13 74
Női Serdülő 9 24 10 15 58

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások Akadémia: Kocsis, Nagy, Szántó 6, Tordai 6, Szurovecz, Együd 6, Konta 12, Polgári 2, SÁGI 14, ULICSNIK 10, Takács 2, Nagy

1. félidő

Szombat reggel indultunk Zalaegerszegre, középházi selejtezőre. A hazai csapat ellen kezdtünk. Álmosan kezdtünk, rengeteg támadó lepattanót engedélyeztünk az ellenfelünknek. Második negyed elején folytattuk az álmos játékot majd varázsütésre, a 6. percben beindult a szekér. Végre egész pályán űztük a labdást és megelőztük a labdanélkülieket. Dóri és Luca vezetésével felzárkóztunk 3 pontra.

2. félidő

Félidőben átbeszéltük mire lesz szükségünk a győzelemhez. Sajnos ebből nem valósítottunk meg semmit a harmadik negyedben. A lendületünk elmúlt. Kialakult egy húsz pontos hátrány, innen ugyan még próbáltunk visszajönni, de csak rövid percekre sikerült egészpályán jól védekeznünk.

Összegzés

Nagyon hullámzó volt a játékunk, és ez leginkább védekezésünkre igaz. Ha mérkőzéseket szeretnénk nyerni, akkor az 5 perc kemény védekezésünk kevés lesz, 40 percen át nyomást kell helyezni a labdásra. Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…