Második negyeden múlott

Serdülő (női)

Helyszín: Vasas Pasaréti Sportcentrum

Játékvezetők: Horváth Kinga, Kutrik Andrea

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-04-07 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia/B 12 19 4 15 50
Női Serdülő 8 0 15 10 33

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Henglár, Csicsvári, HOCK 2, Tordai, Czirkos 10, Együd, Konta, POLGÁRI 4, Evellei 11, Nagy V. 6, Ulicsnik 2, Takács

1. félidő

Vasárnap délután a Vasashoz látogattunk a Budapest bajnokság keretében.
Az első negyedben ellenfelünk agresszívan védekezett a labdáson, sok időbe telt mire egyáltalán átjutottunk. Felállt védelem ellen tanácstalanok voltunk, az edzésen gyakorlottakat, nem vagy pontatlanul hajtottuk végre. Kosarainkért keményen meg dolgoztunk, védekezésben nem voltunk olyan agresszívek, mint ők.
Második negyedünk volt az idősebb-tapasztalt ötösünk. Ennek ellenére, mint az első meccsezősök úgy viselkedtünk. Megijedtünk az agresszív védekezéstől, kapkodtunk. Támadásunk-védekezésünk egyaránt nem volt jó, az első hiba utáni hozzáállásunk a pályán pedig nem sokat segített. 0 dobott pont, a 19 kapott ellenébe. (!)

2. félidő

Megpróbáltuk az öltözőben összeszedni magunkat, változtatni, a lassú körülményes játékunkon.
Mielőtt részletezném, először is: a harmadik negyedért jár a gratuláció. Sokat változtattunk a hozzáálláson, védekezésbe keményedtünk, a lepattanókat jobban megszereztük. Támadásban gyorsabbak voltunk. Határozottabb 1-1-ekre a labdanélküli mozgásokat sokkal jobban megcsináltuk, több helyzetet kialakítva ezzel. 10 pontra is visszajöttünk ebben a negyedben.
A negyedik negyedbe megint körülményesebbek lettünk, így támadásunk visszaesett, védekezésünk puhult. Nem tudtunk visszább jönni ellenfelünk lemenedzselte a korán megszerzett előnyt.

Összegzés

A második negyedben akkora előnyt adtunk az ellenfelünknek, amit ezen a szinten már nagyon-nagyon nehéz visszahozni. A harmadik negyed az szuper volt, azt láttuk nagyjából vissza amit kérünk, amit szeretnénk látni. Én bízom benne, hogy a második negyedünk kijön a gödörből és legközelebb megmutatja, hogy ennél sokkal több van bennük, mert igenis több van! Ezt elsősorban fejben kell eldöntenetek! Szerdán lehet javítani a Csata ellen! Gratula ellenfelünknek!
Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…