Meglepő vereség

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Lukács Rezső, Földesi Boglárka

Nézők száma: 20

Mérkőzés időpontja: 2022-03-28 16:20:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások/D 13 15 8 20 56
Serdülő U14 14 11 14 9 48

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Ács, Kocsis 6, Horváth 4, Csikós 8, Ravasz 9
Farkas 7, Helmeczi, Konta, Takács 10, Zile 4, Sztojka, Földes

1. félidő

A keretünk 3 „A” és 9 „B” csapatos játékosból állt össze ezen a mérkőzésen. Az ellenfél a Kaszások U12-es csapata volt ezúttal, akik -bár 1-2 évvel fiatalabbak- a saját korosztályukban igencsak szépen teljesítenek, így tudtuk, hogy messze nem lesz könnyű az előttünk álló 40 perc. Az első félidő rendkívül szoros volt, a kicsik hozták amit tudnak most is, és jó védekezéssel illetve kreatív támadójátékkal tartották velünk a lépést. Mi ezeknek hiányában inkább egyéni megoldásokból próbáltunk kosarakat szerezni több kevesebb sikerrel. Indítások nem nagyon voltak, de ezen nem is lehet csodálkozni hiszen nagyon gyengén lepattanóztunk, ha pedig meg is szereztük lassan, körülményesen vittük fel a labdát. Indiszponáltan, és határozatlanul játszottunk, és hozzá kell tenni, hogy akaratgyengén is. Ha egy szabad labdáért az ellenfél vetődik, mi pedig csak lehajolunk akkor nem kérdés, hogy ki akarja jobban azt a labdát, és a győzelmet…

2. félidő

A kép nem változott sokat a fordulás után sem, a labdaügyesebb játékosainkon szépen védekeztek, a magasak pedig alig jutottak lepattanó labdához. Hűen jellemezte a mérkőzést amikor az U12 dobó játékosa egy rontott dobás után belépve NÉGY védőjátékos között szerezte vissza a lepattanót! Ekkor már tudni lehetett, hogy a végéig rendkívül szoros lesz, és bármennyire is próbálkoztunk változtatni, vagy cserélni a fiatalabbak szívósan tartották magukat, mi pedig több technikai hibát is vétettünk fontos helyzetekben. A meccs vége felé már fault problémáink is adódtak, de ezek is a rossz védekezésre vezethetőek vissza. A 4. negyed elején még 5 ponttal mi vezettünk viszont itt megállt a tudomány, és a kicsik megfordították a meccset, amit utána már nem is engedtek ki a kezükből. A 48 dobott pont rettenetes kevés, és sajnos a mutatott kép is eléggé lehangoló.

Összegzés

Először is gratulálok a Kaszások U12-es csapatának, mert nagyszerűen játszottak, és igazi csapategységet alkottak! Továbbá a mérkőzés krónikájához tartozik egy kisebb, és egy komoly(abbnak tűnő) sérülés egyik illetve másik oldalon, nekik mielőbbi felépülést kívánunk! Ha van ilyen meccsen tanulság akkor az az, hogy ma sokan megtapasztalhatták, hogy a tudásuk, és a hozzáállásuk mit is ér valójában. A sajátjaimmal nagyon komolyan át fogjuk beszélni a történteket, mert a mai „teljesítményen” nem lehet csak úgy átsiklani.
A mérkőzés játékosa: Farkas Botond

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…