Minden serdülő csapatunk továbbjutott!

Az utánpótlás bajnokságok selejtezői erőltetett menetre kényszerítik a nevezett csapatokat, néhány hét leforgása alatt számos megpróbáltatás során kell helyt állni. Serdülő csapataink sem kivételek a komoly terhelés alól, nekik szinte hétről-hétre újabb kihívásokat tartogat a versenykiírás. Nagy örömünkre eddig minden csapatunk kiválóan teljesít!

 

Fiú Serdülő/A csapat

Paulik Tamás beszámolója

 

Egy sima, egy küzdelmes – Újabb továbbjutás!

 

Hogy mindenki helyén tudja kezelni ezt az eredményt, had avassak be minden kedves olvasót egy kicsit, hogy mi zajlott a háttérben. A mérkőzésünk eredetileg 10h-ra volt kiírva, de én szombat este 23h-kor „feltévedtem” a szövetség honlapjára, és meglepődve láttam, hogy a mérkőzésünk 13h-ra lett módosítva. Késő este már nem tudtam biztos információhoz jutni, így korán reggel tudtam meg, hogy a délután 1 a helyes. Így reggel 8 órakor végigtelefonáltam a szülőket, hogy módosult a program. Volt, akit reggeli közben, volt, akit a villamosmegállóban, vagy éppen a kocsijában értem utol!  Később kiderült, hogy a módosulásról tájékoztató emailre elfelejtettek rátenni minket… Hozzátartozik a történethez, hogy az előselejtező ezen ágán, egyedül a mi csapatunk játszott kettő mérkőzést a nap folyamán, a többi négy csak egyet!  Nem feltétlen gondolom korrektnek ezt a fajta lebonyolítást.

Bár 12-en álltunk ki ebből hárman is sérüléssel bajlódnak, így messze nem teljes erővel tudtunk nekifutni a küzdelmeknek.

 

Az első mérkőzésen a múlt hetihez hasonló ellenfelet kaptunk a Százhalombatta „személyében”. A meccs gyakorlatilag az első negyed végére eldőlt. (24-1) Ezt a 40 percet ismét bizonyos formációk gyakorlására, és önbizalom növelésére tudtuk hasznosítani. A kevesebbet játszóknak is tudtam nagyobb mennyiségű játékpercet biztosítani, és néhol látványos megoldásokkal sikerült ráhangolódni a délutánra.

 

A második mérkőzés már sokkal komolyabbnak ígérkezett hiszen a Vasas B csapata hiába volt fiatalabb egy évvel, ők a 2010 korosztállyal az ország 4 legjobb csapatában vannak benne. Jól képzett, szervezett játékot játszó, igazi küzdős csapat, és erre is készítettük a srácokat az öltözőben már a meccs előtt. Azt nem mondanám, hogy bármi meglepőt láttam volna a mérkőzésen a Vasas gyorsan és pontosan játszott, míg mi az egyéni megoldásokra, és a fizikális különbségekre tudtunk építeni. Az ellenfél csak egyszer vezetett 2-1 –nél, így mondhatjuk, hogy sikerült végig kézben tartanunk a mérkőzést, bár többször is feljöttek ránk, különösen a 2 negyed felénél volt szoros az állás. (28-11-es vezetés után 29-26-ra zárkóztak.) A második félidőben várható volt, hogy nyílik az olló, és így is lett. Szépen lassan kialakítottunk egy biztos 10 pont fölötti előnyt amit aztán magabiztosan őriztünk, és még növelni is tudtuk. A legnagyobb különbség (59-40) a negyedik negyed elején volt, innen még egy kicsit faragtak a hátrányból, de ekkor már tudni lehetett, hogy az elmúlt 8 napot 4-0-s mérleggel zárjuk!

Az eredmény mindenképpen örömteli, de látni lehetett sok olyan hibát amivel a komolyabb csapatok ellen már nem fogunk tudni meccset nyerni, és hát a 31/11-es büntetőzéssel sem fogunk házalni sehol…

A hétvégén már jön is a folytatás három kemény mérkőzéssel, a cél most sem lehet más, mint a továbbjutás!

 

 

Időpont: 2022. szeptember 25. – Vasárnap

 

Rendező: Vasas akadémia

Helyszín: Vasas Pasaréti Sportcentrum

 

Első mérkőzés:

Óbudai Kaszások/A – Százhalombattai KSE  89:23  (24-1, 21-6, 22-11, 22-5)

Kaszások: ZÁDOR NIMRÓD 20, RAJ MILÁN 18, TÓTH ZOLTÁN 18, RAJ ZALÁN 11, Hamar Attila 8, Hidvégi Donát 6, Takács Ábel 4, Konta Magor 2, Kocsis Erik 2, Yang Zile, Felkai Dávid, Ács Vince

 

Második mérkőzés:

Vasas Akadémia/B – Óbudai Kaszárok/A  48-64  (8-18, 21-19, 9-18, 10-9)

Kaszások: ZÁDOR NIMRÓD 17, TÓTH ZOLTÁN 14, RAJ MILÁN 11, HAMAR ATTILA 10, Takács Ábel 4, Raj Zalán 3, Ács Vince 2, Yang Zile 2, Hidvégi Donát 1, Kocsis Erik, Felkai Dávid, Konta Magor

 

 

Fiú Serdülő/B csapat

Bosnyák Jácint beszámolója

 

Példaértékű hozzáállás

 

A héten többször dicséret illette a fiúkat, jól és egyre jobban dolgoztunk az edzéseken. Ez önbizalmat adott nekünk a hét végi mérkőzésekre és ezt sikerült is pályára vinnünk! Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre és ez meghatározta a játékunkat.

Az első mérkőzésünkön nagyon határozottan kezdtünk és az igyekezetünket viszonylag sok faulttal honorálták. Az esetek többségében ez jogos is volt, de inkább legyünk tökösebbek, mint fordítva. Arról beszéltünk, hogy nem feltétlen értjük, mi volt „titkon” a fejünkben, de nagyon akadoztak a támadásaink. Nem volt kellő összhang; leginkább egyénileg – erőből oldottuk meg az offenzíva nagy részét. Jó, hogy ezzel is szembesülünk, ezt is kellőképp kezeljük! Elég határozott győzelmet arattunk, ami jónak mondható és gratulálok a Fiúknak!

A második mérkőzésen kérdés volt, hogy megbirkózunk-e az óriási falatokkal, vagy a torkunkon akad! Képzett, nagy darab, ügyes és gyors játékosokból se volt hiány ellenfelünknél. Rettentő büszke vagyok a Fiúkra és a Csapatra, hogy ezúttal példaértékű egyéni- és csapatmunkával érdemeltük ki a győzelmet – és bevallom, nekem most ez a hozzáállás mindennél többet ér! Bízom benne, hogy ebben áttörést értünk el, a többi dolog ezzel együtt jönni fog!

Gratulálok a Csapatnak!!!

 

Első mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – PILIS BASKET 87:35 (25:11; 28:10; 20:10; 14:4)

Kaszások: KONECSNYI BERTIN 5, OSZTOVITS IMRE 3, Nagy Noé 4, Bíró Balázs 2, SZABADOS MÁTYÁS 16, Wanjau Kachubi Jamal, GYŐR SZILÁRD 25, Remete Donát, PAÁR ÁKOS 15, CZIRKOS ÁKOS 12, Faragó Sándor 2, Dócs János 3

 

Második mérkőzés

BL BASKET – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 64:88 (21:21; 11:18; 17:29; 15:20)

Kaszások: KONECSNYI BERTIN 14, Osztovits Imre 4, Nagy Noé 2, SZABADOS MÁTYÁS 11, Wanjau Kachubi Jamal 3, DOBLER-SZELECZKY BENCE 10, GYŐR SZILÁRD 16, PAÁR ÁKOS 13, Maurer Domonkos, Czirkos Ákos 2, Faragó Sándor, DÓCS JÁNOS 13

 

 

Leány Serdülő csapat

Vörösházi Jázmin beszámolója

 

Az előző selejtező forduló után úgy gondoltuk, hogy ebben a fordulóban már szorosabb mérkőzéseket tudunk játszani, adott esetben pedig akár győztesen hagyhatjuk el a parkettet. Számításaink többé-kevésbé be is igazolódtak, ugyanis már az első találkozón sikerült rövid idő alatt ellépnünk ellenfelünktől, aminek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. A Farkasrét elleni mérkőzésen harcos és megalkuvást nem tűrő hozzáállást vártunk a lányoktól, amit jól teljesítettek, így a második meccset is sikerült megnyernünk. Az eredmények alapján a harmadik mérkőzésünk előtt már tudtuk, hogy a Törekvés csapata elleni meccs lesz a hétvége legnehezebb mérkőzése, így igyekeztünk az utolsó kis energiáinkat is mozgósítani. Reálisan nézve a mérkőzést a Törekvés mind technikailag, mind taktikailag előttünk jár, aminek köszönhetően már félidőben sikerült komolyabb előnyre szert tenniük, ugyanakkor örömünkre szolgált, hogy az utolsó negyedet ennek ellenére sikerült magabiztosan megnyernünk. Két győzelmünkkel a forduló 2. helyét sikerült megszereznünk, így a Serdülő Bajnokság Középházába jutottunk.

Úgy gondolom, hogy nagyon sok munka vár még ránk az évben, de bízunk benne, hogy a lányok lelkesedése és kosárlabda iránti szeretete a kemény edzésmunka mellett az év közbeni mérkőzéseken is meghozza gyümölcsét.

 

Első mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK– DVTK TISZAÚJVÁROS 64:35 (21-7,13-9,9-7,21-12)

Kaszások: KRAJCSOVICH 30/3, Reizmüller 5, Réthy 2, Berecz-Erdei 4, Horváth. Cs: Németh 6, Fey 5, Sterbenz, Ceglédi, CSÓLI 12, Márfai.

 

Második mérkőzés

ÓBUDAI KASZÁSOK–ICT PILOTS FARKASRÉT 66:41 (17-14,20-10,10-5,19-12)

Kaszások: KRAJCSOVICH 22, Horváth 4, Márfai, Reizmüller 2, Berecz-Erdei 6. Cs: RÉTHY 12, STERBENZ 8, Ceglédi 4, Németh 4, Fey 4.

 

Harmadik mérkőzés

TÖRÖK F.-TÖREKVÉS SE/A – ÓBUDAI KASZÁSOK 64:36 (13-7,18-4,25-6,8-19)

Kaszások: Horváth, KRAJCSOVICH 10, Réthy 2, Reizmüller 1, BERECZ-ERDEI 10. Cs: Sterbenz 7/3, Ceglédi 2, Németh, Fey 2, Csóli 2, Márfai.

 

 

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00