Nagy küzdelem végén győzelem!

Helyszín: 1104 Budapest, Harmat u. 88.(Kada köz)

Játékvezetők: Bárány Levente, Kutrik Andrea

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-01-16 14:50:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budafoki Békák 6 12 5 22 7 52
Római Kaszások U11 13 21 6 6 13 59

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

KONECSNYI B. 22, Nagy P. S. 1, PATAKI B. 10, FEKETE N 6, Köcse K. 3, OLLAI P. 9, Dévai M 6, Méhes G 1, Tóth-Czirfusz V 1,

1. félidő

2022 első Kenguru Kupa fordulóját rendezték meg a hétvégén, ahol a Római Kaszások csapata a C csoportban a Budafok és a BEAC csapatai ellen lépett pályára. Sajnos a járványhelyzet miatt folyamatosan változott a keret összetétele a hét folyamán, végül 9-en jelentünk meg Kőbányán vasárnap koradélután.
A Budafok ellen az első fordulóban már játszottunk, akkor egy végjátékos meccsen maradtunk alul a piros-feketék ellen. Szokásos bemelegítő iramban kezdődött a mérkőzés és nagyjából a negyed második felére sikerült felpörögni, amelynek eredményeképpen 13 pontot hozott össze Bubu, Peti és Kornél. A második ötös tudott védekezésben egy fokozattal feljebb kapcsolni, sokkal harapósabbak lettünk, amelynek eredménye 21 dobott pont volt ( Bertin 13 Noel 6!!, Máté 2)
Félidőben 9/6 büntetőt sikerült értékesíteni, így a szünetben is tudtuk növelni az előnyünket!

2. félidő

A félidei 17 pontos előnyünket az első támadásokat követően 20 pont fölé is sikerült feltornázni, azonban ekkor ellenfelünk váratlan cseréje után megkezdte a felzárkózást és 1 pontra ledolgozta hátrányát. A 4 római harcost dicséret illeti a csere nélküli küzdelemért, sajnos támadásban nem volt energiánk már. Az utolsó negyed első 3 percében picit dadogott a labda nálunk, ott volt az idegesség az elvesztett előny miatt, de amint az első kosár megszületett feloldódtak a fiúk és hamar ismét 10 pont volt a két csapat között és végül ez a különbség meg is maradt a mérkőzés végéig. Végeredmény 59 – 52 ide.

Összegzés

Gratulálok mind két csapatnak, óriási küzdelem ment a pályán a végéig! Mind a 9 pályára lépő játékosnak fontos momentumai akadtak védekezésben és támadásban is, de a legfontosabb, hogy végig küzdöttünk és akartuk a győzelmet. Bravó!
Folytatás a BEAC ellen!

Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45