NB1: A bajnokesélyes győzött

Helyszín: Kaszás csarnok

Játékvezetők: Hervay Tibor, Menyhárt Ferenc Tamás, Hegedűs Attila (Dernei Gábor)

Nézők száma: 130

Mérkőzés időpontja: 2024-10-26 16:45:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások 18 13 11 16 58
Kometa Kaposvári KK 19 31 20 16 86

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások: Boros 6, Radics 9/3, Balázsi 2, Szabó, SWANSON 18.

Cs: MARTINEZ 13/9, Lakosa 10/3, Hajdu, Szántó, Madár, Horváth, Szabados.

1. félidő 

Jól kezdett a hazai csapat, Boros és Swanson két közeli találatát, Radics hármasa követte. Fej fej mellett haladtak a csapatok gyakorlatilag az egész játékrész alatt, melyben mindkét csapat fizikális védekezést mutatott be. A negyedet 1 pontos vendég előnnyel zárták a felek.

A második negyed Paár hármasával indult, amit Szőke büntetője követett. Swanson gyakorlatilag egy személyben tartotta életben a hazaiak győzelmi esélyét, és pontjai mellé Martinez egy sikeres kinti dobással tudott besegíteni. Egészen a 16. percig a mérkőzés hasonló mederben telt, a vendég csapat elképesztő sebességgel és keménységgel játszott, amit a második negyed közepéig tudtunk tartani. A negyed utolsó 3-4 perce viszont rémálom szerűen alakult. A hazai csapat csak elvétve tudott pontot szerezni, még vendég oldalon gyakorlatilag minden bement, és ha adott esetben dobást hibáztak, a büntetőre állva javíthatott a Kaposvári alakulat. (31-50)

2. félidő 

Balázsi közelijére, Rosic tudott válaszolni, amit Markovic büntetői, és Trammel középtávoli dobása követett. Lakosa, Boros, és Swanson kosaraival ismét 20 pont alá csökkent a különbség, de Paárnak 3 büntetője és utána dobott közelije után, már 24 pontos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.
A negyed végi hajrát ismét a vendégcsapat zárta jobban, és bár a végső szó Martinez hármasa volt, a különbség 28 pontra duzzadt.

A záró negyed kiegyenlített játékot hozott, és bár a hazai csapat többször is 20 pont közelébe kapaszkodott, ennél többre mára nem futotta. A kaposvári csapat megérdemelten nyert. (58-86)

 

Összegzés 

Gratulálok a Kaposvár csapatának, megérdemelten nyerték a mérkőzést, ez nem is kérdés, hogy ők kimagaslanak ebben a bajnokságban. Lélektanilag nem egyszerű két egylabdás vereség után belemenni egy ilyen mérkőzésbe, saját csapatomról annyit, hogy az első negyedben megvalósítottuk, amit akartunk és sikerült olyan fizikalitást a pályára vinni, amivel abszolút partiban voltunk. A második félidőben pár eladott labda után koncepciót váltottunk, ami utólag abszolút hibának bizonyult hiszen ez a váltás volt az oka annak, hogy a mérkőzés érdemben eldőlt. Nyilván jöttünk már vissza ilyen mélységből, ma ez nem sikerült. A második félidőben felvettük a verseny a Kaposvárral, de azzal nagyon nehéz mit kezdeni, hogy egy ilyen faulthatáron védekező, jó fizikumú csapat ellen 12 faultot tudunk kiharcolni és több, mint másfélszer annyi faultot kapunk meg. Az előző két mérkőzésen nem foglalkoztunk a játékvezetéssel, mert minden alkalommal nagyon korrekt fújást kaptunk, mind kommunikációban, mind fújástechnikában. Ennek fényében hiányérzetem van a mai mérkőzést követően, de ez nyilván nem ment fel minket az alól, hogy a mérkőzésen, végén különbség alakult ki, de mindenképpen megnehezítette a dolgunkat, hogy a második félidőben esetleg szorosabbá tegyük a mérkőzést. Örülök, hogy minden játékosom pályára lépett és le kell vonni a tanulságot és vállalni a felelősséget. Meglátjuk a folytatást.

 

Fotó: Felkai Gergely

Hasonló tartalmak

  • Az előző meccsünkhöz hasonlóan sokkal több koncentrációra van szükség, mert amikor koncentrálunk hatékonyak tudunk lenni.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-17 Kezdés: 18:30

  • Ezen a reggelen nem sikerült felébrednünk. Álmosan, motiválatlanul kezdtünk a BEAC ellen. Ők szoros védekezéssel lehetlenítették el labdavezetéseinket és passzainkat. Sajnos minden részletében gyengék voltunk a mérkőzésen, védekezésünk átjáróház volt, lepattanók nem érdekeltek minket. Csapatunk vegyes, ha a korosztályos játékosaink nem mutatnak jó vagy extra teljesítményt, akkor…

  • U16 Leány
  • A mérkőzés megmutatta, hogy szükségünk van a koncentráció fenntartására a teljes játékidő alatt. A következő edzéseken kiemelten foglalkozunk a védekezési fegyelemmel és a támadásbefejezések pontosításával.

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-03-16 Kezdés: 11:00