Nehéz torna kezdet

Serdülő I. (ffi)

Helyszín: Zöld Ház, 5000 Szolnok, Karczag L út 2.

Játékvezetők: Szőcs Béla, Szabó László, VB elnök: Tolnai János

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2019-02-23 12:45:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/A 14 27 21 23 85
Serdülő I. (ffi) 13 7 20 9 49

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Szabados Benjámin 8, Korompay Dénes 9, Kocsis Marcell 2, Balogh Mátyás, Kiss Koppány 4, Kiss Csanád, Pintye Ákos 7, Marossy Barnabás 4, Vermes Örs 3, Dulic Damjan 2, Márkus Tamás 8/6, Beke Botond 2

1. félidő

Az Országos Serdülő Főtábla III. – W csoport tornájának Szolnok adott otthont. Csapatunk az első mérkőzését a Budapesti Honvéd/A csapatával játszotta. Előző egymás elleni mérkőzésekhez képest a Honvéd igazolt kettő meghatározó játékost. Lehetett tudni, hogy az egálhoz képest elléptek tőlünk. Első ötösünk jól kezdte meg a mérkőzést. Agresszíven támadtuk a gyűrűt, másik oldalon is tudtuk hatástalanítani az ellenfelet. Második ötösünk teljesen szétesett. A két húzóemberünk nem játszott jól. Védekezésben nem tudtuk felvenni velük a versenyt. Túl nagy volt a fizikális és magasságbeli különbségek.

2. félidő

Harmadik negyedben a legerősebb felállásban már abszolút felvettük velük a versenyt. Nem játszottunk rosszul, de azért maradt egy két játékosunkban puskapor. Záró részben már kénytelenek voltunk elengedni a mérkőzést, mindenkit beforgattunk, csökkentve a terhelést. Muszáj volt, mert rövid ebédidő után, mi játszottunk a hazai Szolnoki KA/A csapatával.

Összegzés

Összességében jó volt az összkép, de sajnos bőven maradt puskapor a csapatban. Pluszban lehetett tudni előzetesen, hogy erős játékosokkal erősített az ellenfél. A két új igazolásuk együtt 37 pontot dobott most nekünk. Sajnos az első félidőben kialakult különbség után csak futhattunk a második félidőben. Az ellenfél megérdemelten megnyerte a mérkőzést.

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…