Nem adtuk fel!

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont 1107 Budapest, Bihar

Játékvezetők: Török Béla, Waigand Ágoston

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2020-12-19 12:45:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/B 15 5 3 13 5 41
Kaszás Minik 5 10 3 6 19 43

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Minik: VASALI Dénes 27, BALPATAKI Bence 6, Báti Barnabás, Grósz Máté 1, DARÓCZI Gergő 5, Ollai Péter, Jurányi Norbert 4

1. félidő

A Kaszás Minik csapata második alkalommal lépett pályára a Kenguru Kupában és most a Honvéd és az SZSE ellen bizonyíthattak a legfiatalabbak. Többen is hiányoztak a keretből, így kis létszámban tudtunk csak megjelenni, de ha már elmentünk, igyekeztünk kihozni a maximumot magunkból.
A Honvéd csapata jobban kezdte a mérkőzést, picit megilletődtünk ellenfelünk agresszivitásától és határozottságától, ezért nem mertünk sokszor úgy vállalkozni mint edzéseken. A második négyes már jobban pörgött, rengetek labdát sikerült szereznünk és Bertinnek köszönhetően sikerült megnyerni a negyedet is.

2. félidő

A félidőben 3-3 büntetőt értékesítettek a csapatok, majd ismét a Honvéd fiataljai tudtak határozottabban kosarazni, ekkor Norbi és Bence kosaraival tudtunk mérkőzésben maradni. A záró 10 percre aztán vérszemet kaptak a srácok és sikerült folyamatosan közelebb férkőzni ellenfelünkhöz és 2 perccel a vége előtt átvenni a vezetést is. Ellenfelünk ezek után még kiegyenlített, majd több támadáson keresztül bármelyik fél eldönthette volna a mérkőzést. 8 másodperccel a vége előtt Bertin szerzett labdát a félpályánál, majd a büntető sarkánál megállva a dudaszó pillanatában sikerült megszerezni a döntő két pontot.

Összegzés

Mind két csapat hatalmas dicséretet érdemel, nagyot küzdöttek a gyerekek, jó volt átélni a lelkesedést, az akarást. Remélem következő alkalommal teljes létszámmal tudunk hasonlóan jó hangulatú mérkőzést játszani.
Gratulálok minden Mininek! 

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…