Nem jött össze a dupla siker

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok |1104 Budapest, Ha

Játékvezetők: Boros Krisztina, Borsos Balázs

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-12-18 11:40:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Török Sasfiókák 4 25 7 12 21 69
Római Kaszások U11 10 16 6 11 13 56

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

• Római Kaszások: KONECSNYI B. 18, Dalloul M., BERLINGER M. 6, Krémer D. 1, PATAKI B. 8, Zöllner K. Köcse K. 2, Ollai P. 5, Csizmazia K. 3, Baranyai K. BALPATAKI B. 12, Méhes G 1,

1. félidő

A Vasas elleni összecsapás után 1 meccsnyi pihenőnk volt, így láthattuk a következő ellenfelünket játszani. A Törekvés lányok közül többen is fizikálisan jóval előttünk jártak, tudtuk, hogy nagyon harcosnak kell lennünk, ha nyerni szeretnénk.
Az első negyedben Bubu kapott kiemelt védekező feladatot, amely mellett 6 pontot sikerült összeszorgoskodnia a 10-ből (Bence 4). Határozott és fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően 4 ponton tudtuk tartani a lányokat! A második negyedben 16 ponton osztozkodott Bertin, Berlinger Márk (6 pont !) és Ollai Peti, de sajnos ellenfelünk 5-ös játékosával nem tudtuk tartani a lépést, aki egymaga 19 pontig jutott ebbe a 10 percben.
Félidőben 6-an, Bence, Doni, Csizi, Peti, Méhes Geri és Bertin értékesítették a dobásaikat, így szoros 32 -36-os eredménnyel fordultak a csapatok.

2. félidő

A harmadik negyedet jól kezdtük, Bubi és Bence kosarával sikerült egyenlíteni is, de utána többször is hibáztunk védekezésben, amit a lányok kihasználtak, és az utolsó percekben szerezett gyors kosaraikkal végül megnyerték a negyedet. A záró játékrészben ismét ellenfelünk legjóbbjáé volt a főszerep, de a fiúk nem adták fel, és többször is visszajöttek 10 pont alá Kornélék, de a bravúr nem jött össze. Végeredmény 56 – 69 oda!

Összegzés

Gratulálunk ellenfelüknek a győzelemhez, magunknak pedig az okos támadójátékhoz! Habár a feljutás most nem jött össze, elégedett vagyok a csapattal, vissza adták az edzésen gyakorlottakat és küzdöttek a legvégéig! A korábbiakhoz képest többször kerültünk passzokat követően jó helyzetekbe, néha talán meg is lepődtünk mennyire jól ment, így maradtak bent könnyű kosarak, de ne legyünk telhetetlenek 
Köszönjük a szülőknek az elmúlt hónapok támogatását!
Jövőre folytatjuk a közös munkát!
Kellemes ünnepeket! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Annak ellenére, hogy azt gondolom, hogy sok jó játékosból áll össze a fóti csapat, de meggyőződésem, hogyha az egész mérkőzés alatt olyan hozzáállással játszunk, mint az utolsó negyed,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-03-29 Kezdés: 19:15

  • Az egész szezon tükre a mai meccs, sajnálom a végét. A 2007-eseknek a legjobbakat kívánom, és köszönöm a közös munkát, tartalmas 3 év volt, büszkék lehetnek

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-03-28 Kezdés: 14:00

  • Az első félidő, az eredmény ellenére sem tetszett. Pár játékost leszámítva, nem volt jó a hozzáállásunk, aminek főként védekezésben ittuk meg a levét. A második félidő ezzel szemben…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2026-03-26 Kezdés: 17:20

  • Előzetesen sokkal könnyebb meccsre számítottam, hiszen hazai pályán nagyon sima győzelmet arattunk a Zsiráfok ellen. Persze rengeteget számít, ha egy ilyen hatékony vezér, mint a hazai csapatban Burger-Kosztka…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2026-03-21 Kezdés: 15:00