Nem sikerült a visszavágón sem a győzelem

Helyszín: 1103 Budapest, Kada u. 27-29.

Játékvezetők: Szőke Gábor, Török Béla

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-06-05 10:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Zsíros Akadémia Kőbánya 16 25 19 21 81
Serdülő U13 11 9 8 11 39

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Zádor 2, Ács 4, Herczeg 7, Wéber, DEMETER-NYITRAI 7
Dózsa 2, Mihályi 2, HALÁSZ 12, Samu, Grósz, Starcz

1. félidő

A mérkőzés hasonlóan kezdődött, mint a nemrég lejátszott első meccsünk a Kőbánya ellen. A legelején még tudtuk tartani a lépést körülbelül 5 percig, utána jöttek a hibák. Elsősorban a védekezésünk lazult fel, illetve támadásban az 1:1 akcióink váltak enerváltabbá. Az első negyed második felében és a második negyed közepén eltűnünk a pályán. Figyelmetlenségi gondjainkat az mutatta leginkább, hogy sok üres ziccert kaptunk a védelmünk mögött, pedig eddig ezzel nem akadtak különösebb gondjaink. A kőbányaiaknál sok gyors és ügyes játékos játszik, akik szervezetten próbáltak a gyorsindításokra törekedni, és ezzel most nem tudtuk felvenni a versenyt.

2. félidő

A második félidőben hiába javult egy kicsit az ellenfelünk elleni visszarendeződésünk, mégsem tudtuk megállítani teljesen a gyors akcióikat, mert a sokszor kialakult emberelőnyös helyzeteiket szépen lebontották ziccerekre. A második félidőben nekünk is sikerült néhány gyorsindításos kosarat dobnunk, viszont ez közel sem volt elég arra, hogy közelebb kerüljünk. Emellett befutásokból tudtunk kialakítani néhány jó helyzetet, de ellenfelünk betömörült védekezése ellen nehezen tudtuk ezeket pontokra váltani, illetve ezen a mérkőzésen is megölte az 1:1-re alapuló játékunkat.

Összegzés

Nem volt egy jó mérkőzés ez a mai, ami bosszantó, hogy az akarat sem volt meg annyira, amennyire kellett volna. Fizikálisan jobb formában vannak a kőbányaiak, és csapatszinten gyorsabb játékosokból állnak, de egy hatalmas küzdéssel és folyamatos maximális akarattal közelebb végezhettünk volna eredményben. Emellett voltak szép dolgok is a pályán, és különösen örülök, hogy vannak játékosok, akik folyamatos fejlődést mutatnak, és azt gondolom, hogy az eredménynél sokkal fontosabb, hogy minél több játékosnál érezhető legyen a fejlődés. Gratulálok a Kőbányának!

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00