Nem sikerült, de nincs miért bánkódnunk

Helyszín: Zalakaros

Játékvezetők: Horváth Alajos, Kocsis Tamás

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-02-27 10:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
DEAC 28 9 23 18 78
Óbudai Kaszások U14 Leány 14 18 8 18 58

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

: BABAY-BOGNÁR 27, Horváth A 1, Fey, Réthy, Udvardi-Lakos,
Cs: KRAJCSOVICH 19, Horváth H.2, NÁDASDY 9, Márfai, Ferenc-Kapuvári 3, Csóli, Szabó,

1. félidő

Az első félidő mondhatnám, hogy a megszokott módon alakult, csak épp ellentétesen. Az első negyedben az ellenfelünk picivel erősebb ötöst küldött pályára, így a második negyedben volt az a feladatunk, hogy kiegyenlítsük a mérkőzést. Öt pontra feljöttünk, a lélektani előny nálunk volt.

2. félidő

A harmadik negyedet nem kezdtük jól. Ellenfelünk ellépett 10 pontra és az időkérés után sem sikerült közelebb zárkóznunk hozzájuk. 20 óra leforgása alatt ez már a harmadik meccsünk volt, egyértelműen fásultabbak voltak a lányok. Bármennyire is próbáltuk hajtani őket és tettek meg mindent a győzelemért, egyszerűen sokkal többet hibáztunk, mint az előző két meccsen. Kinga és Jázmin mellé Dorka is csatlakozott pontdobásban, de most ez is kevésnek bizonyult.

Összegzés

Hosszú és rögös utat jártunk be a leány serdülő csapatunkkal az év elejétől kezdve. Talán senki sem hitte, hogy eljuthatunk idáig: az ország legjobb 16 csapata közé jutásért játszhattunk. A hétvége első meccsén a hazai pályán játszó Nagykanizsa ellen utólag nagyon fájó 1 pontos vereséget szenvedtünk. A két órával későbbi Törekvés elleni meccsen halakból cápákká változtak a lányok és életben tartva az esélyeinket, győzni tudtunk. Az esti meccsen a kanizsai csapat ismét győzött, így a ma reggeli DEAC elleni meccs vált sorsdöntővé. Egyszerű volt a képlet, aki győz, bejut a 16 közé. Ez most nem nekünk sikerült, de talán nem is ezen a meccsen kellett volna eldőlnie…
Danival büszkék vagyunk a lányokra. Voltak sokszor extra teljesítmények, voltak, akik rengeteget fejlődtek ebben az időszakban. Ilyen a sport, egyszer lent egyszer fent. Kettőzött erővel folytatjuk a regionális bajnokságban és hiszem azt, hogy közösen rengeteget tanultunk ebből a hétvégéből is! Hajrá KASZÁSOK!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…