Óbudai Mini Kupa II. forduló

A 2021/2022-es idényben már másodszor sikerült Óbudai Mini Kupa fordulót rendeznünk. A nagymúltú házibajnokságunk egyelőre csökkentett módban üzemel a járványhelyzet okán, de a gyerekek számára így is nagyon élményt jelent minden egyes alkalom a versenyzésre. Köszönjük a szülők bizalmát és támogatását!

 

Óbudai Mini Kupa II. forduló

2021.12.12

 

Harrer Farkasok – Váradi Flamingók 29 -25 (4 -2, 11 – 6, b: 7 -8, 2-5, 7-4)                                                             

Harrer Farkasok:

Nehezen indult a kezdés feldobásnál. Majd elütöttük, de el is veszítettük a labdát. Keresték az embereiket védekezésnél, sokszor teljesen üresen maradt az ellenfél játékosa. Szerencsések voltunk, hogy a Flamingók ezeket a kosarakat kihagyták. Lényeges, hogy a gyerekek megértsék a védekezés fontosságát, ebbe több energiát fogunk beletenni a jövőben! A második negyed után 15-8-ra vezettünk, majd a félidőben dobott kosarak után 22-17-re változott az eredmény, amit 22-21-re felhozott az ellenfél. A támadásunkban több gyereknek is sikerült pontot szerezni, életük első kosaraikat szerezték meg többen is ezen a mérkőzésen J Bátran mertünk dobni, és ha valaki jobb helyzetben volt, akkor lepasszolták neki a labdát.

Győzelmünk igazi csapatmunka volt, végig bíztam bennük, hogy sikerülni fog!

Bravó!

Hègli Rèka 2, Huang Shichen 5, Takács Nóra 3, Liai Wen Han 2, Kovalcsik Márk 6, Varga Evolet 1, Andrási Zsombor 6, Csizmadia Szófia 3, Gorszkij Alex 1.

Váradi Flamingók:

Elérkezett a 2. forduló az Óbuda Mini Kupán, ahol most a Farkasok csapatával mérkőztünk meg. Szép számmal jelentünk meg, szám szerint 14-en. Jól kezdtük a mérkőzést, bátran játszottunk. A második negyedben is folytattuk a bátor játékot, sokszor kosarat is tudtunk szerezni, de sajnos volt, hogy nem figyeltünk eléggé, és kaptuk a kosarakat az ellenféltől. 8 büntetőt sikerült bedobnunk, aminek örülök, és tudom, hogy lesz ez még több is.  Izgalmas második félidő elé néztünk.

Mindössze 6 pont volt a különbség a Farkasoknak. Sikerült is feljebb jönnünk 3 pontra, de sajnos a vezetést már nem tudtuk átvenni. Én nagyon büszke vagyok a csapatra. Az első fordulóhoz képest, rengeteget fejlődtünk, minden téren. Hiszem, hogy ha az edzésmunka megmarad, és még jobb lesz, akkor nagyon sokat fogunk fejlődni ebben az évben, és mérkőzésről mérkőzésre ügyesebbek, rutinosabbak leszünk.

Gratulálok Dórának, Ábelnek és Alexnek életük első mérkőzéséhez, nagyon ügyesek voltatok, csak így tovább. És külön gratulálok Zorkának, aki igaz most még nem játszott, de a félidei büntetőjét bedobta, és ezzel is segített a csapatnak. HAJRÁ FLAMINGÓK!!!

Marosi Annamari 1, Ondrisek Ábel 5, Mózes Emma 4, Vágai Nóra 2, Tóth Jázmin 3, Szegedin Anna 3,

Kemenes Lora 1, Kovács Lilla 2, Pál Nóra 3, Csobor Zorka 1, Dénes-Kis Vivien, Magyar Dóri, Pavlou

Alexander, Dorogi Dóra,

Farkasok vs Flamingók

 

 

Aquincum Gepárdok – Béres Sólymok  36 – 32 (4-6, 14-10, b:6-1, 2-10,10-5)

Aquincumi Gepárdok:

Nagyon vártuk már a II. Mini Kupa fordulót, ahol Római parti rangadóra került sor a Kaszások csarnokban. A Sólymok csapata hasonló játék tudást képvisel mint mi, tudtuk, hogy izgalmas találkozót fogunk játszani ellenük.

A Sólymok kezdték jobban az első negyedet, úgy érzem meglepődtünk ellenfelünk harcosságától, mi pedig nem tudtuk felvenni ezt a tempót. A második négyes már pörgősebben lépett pályára, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 14 pontot sikerült összehozniuk a srácoknak egy pontgazdag negyedben. A félidei büntetők során 6 alkalommal is eredményesek tudtunk lenni, így viszonylag megnyugtató előnnyel várhattuk a második félidőt. Ekkora ellenfelünk kapcsolt ismét nagyobb sebességre és a negyed végére már vissza is vették a vezetést. Az utolsó negyed hatalmas izgalmakat tartogatott, fej-fej mellett halattak a csapatok, végül azonban Farkas Marci 3 kosarával ismét megfordítottuk a találkozót. Végeredmény 36-32 ide.

Gratulálok a Gepárd és a Sólymok csapatának is, jó hangulatú, izgalmas mérkőzést sikerült játszani a gyerekeknek, remek egyéni megmozdulásokkal. Örülök, hogy az első alkalommal résztvevők is nagyon bátran vetették bele magukat a játékba! J Januárban folyt. köv!

Hajrá Gepárdok!

Hajrá Kaszások!

 

Gepárdok: Borsos Aliz, Lóska Lilla, SELMECI Dániel 10, Bara Markó 2, FARKAS Marcell 9,  PETHŐ Roland 3,  Győre Leon 4, Fülöp Dávid 1, Hrabovszky Vikram 1, VIRÁG Kadosa 5, Kozák Ágoston 1.

 

Béres Sólymok:

A Sólyom csapat is már nagyon várta a második fordulót. 11 fővel tudtunk kiállni, köztük néhány teljesen kezdő játékossal. Ezen a hétvégén erős ellenfelet kaptunk, a Gepárdok csapatát. Igen szoros és izgalmas mérkőzést sikerült kihoznunk a találkozóból, de sajnos 4 ponttal kikaptunk. Gratulálunk az ellenfelünknek!

Nagy lelkesedéssel várjuk a harmadik fordulót.

Hajrá Sólymok!

Juhász Gergő, Juhász Péter, Rafácz Krisztián 2, Onczay Nándor 5, Oláh Zsigmond 2, Nagy Péter Soma 15, Kolozsváry Zoltán, Krauss Hedvig 4, Kulcsár Benedek 4, Kanyó Imola, Krucsai Armand

Gepárdok vs Sólymok

 

Szalézi Pandák – Váradi Hősök 16 – 54 ( 5 – 8, 0 -12, b: 4-6, 3-8, 2-22)

Szalézi Pandák:

A második fordulóban az erősebb játékerőt képviselő Váradi Hősök szinte teljesen fiúkból álló csapatával mérhettük össze a tudásunkat. Nálunk az első és a harmadik negyedben a fiúké, a második és a negyedik negyedben a lányoké volt a főszerep. A fiúk hamar lendületbe jöttek de a lányokon érezhető volt, hogy fiúk ellen kellett pályára lépni, picit megilletődötten kezdtek. A mérkőzés egészéről elmondható, hogy védekezésben, ha az emberünket meg is találtuk, sokszor olyan messze álltunk, hogy könnyen hagytuk őket dobni. Másrészt a visszafutást sokat kell gyakorolnunk, egy-egy elvesztett labda után. Támadásban több szép üres ziccert dobhattunk, de szinte az összes legördült a gyűrűről és persze az is igaz, hogy ellenfelünk mindig ott loholt a nyakunkon. A félidei büntető dobások alkalmával hat játékos volt eredményes. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és örültünk, hogy ismét részt vehettünk a Mini Kupán. A következő fordulóra ígérjük még bátrabban fogunk érkezni! 🙂

SMOHAI Máté Bendegúz 9, Dorka Domonkos Máté, Bóta Boglárka, Spranger de Sousa Lara 2, Mersits Zsolt 1, Barna-Lázár Cecília, Maszlik Ágoston 1, Péntek Lilla, Kozák Szonja 1, Kutrovacz Réka 1, Lénárd Botond 1, Schiller Csongor

 

Váradi Hősök:

Gyönyörű vasárnapot hagytunk magunk mögött az elmúlt hétvégén. Az előzetesen meghirdetett 12 hely mindegyike hamar elfogyott, ebből is látszott jó előre, hogy mennyire várták a fiúk az új megmérettetést!  Végül 13-an érkeztünk, hála istennek senki sem betegedett meg, ami manapság felér egy kisebb csodával. Az előző fordulóhoz képest kicsit változott a csapatunk összetétele, 4 új játékos debütált ezúttal. Az ellenfelünk véleményem szerint egy kicsivel erősebb volt a múltkorinál, de mi is igyekeztük a legjobb formánkat hozni.

Az első negyed szoros csatát hozott, de Madacsay Mór három kosarával és Orbán Tomi vezérletével sikerült egy kis előnyre szert tennünk. A második játékrészben növeltük a különbséget igazi csapatmunkával, hiszen határozottságunknak köszönhetően sok labdát szereztünk, támadásban pedig 5 különböző játékos is szerzett kosarat! A félidei büntetődobásoknál most alulmaradtunk, de így is megnyugtató volt az előnyünk. Mivel az első fordulóban eléggé fásultan játszottunk a második félidőben, felhívtam a figyelmet arra, hogy még nem lefutott a mérkőzés, és továbbra is küzdeni kell minden labdáért! Hogy mennyire hatott a figyelmeztetés? Annyira, hogy az egész második félidőben kettő kosarat kaptunk! Mindenki hajtott, küzdött egymásért, és ennek köszönhetően ellenfelünk alig tudott helyzetbe kerülni. A szabad labdákat, és a lepattanókat nagyrészt sikerült elhoznunk, és remek kosarakat szereztünk belőle. Az utolsó negyed amolyan örömjátékot hozott, Jankovits Vince egymaga szerzett 10 pontot ebben a játékrészben, de Korfanti Márk is szép kosarakat szerzett. Végül egy elsöprő 4. negyedet követően újfent győztesen hagyhattuk el a Kaszások csarnokát!

Ezúton gratulálok MINDEN játékosomnak, aki részt vett a mérkőzésen, mert mindenki nagyot

küzdött, és folyamatosan buzdította az éppen pályán lévőket! SZÉP VOLT FIÚK!!!! 

 

JANKOVITS VINCE 12, KORFANTI MÁRK 10, MADACSAY MÓR 10, ORBÁN TAMÁS 3, SZTOJKA

BENCE 5, NAGY LEVENTE 4, KULIN KRISZTIÁN 3, GULYÁS LEVENTE 2, NAGY DÁNIEL 2, VOLKAI

FÉLIX 2, MÉSZÁROS MAXIM 1, VECSERI ZOLTÁN, FILLÁR FRIGYES

Pandák vs Hősök

 

Bárczi Delfinek – Andor Ilona Mókusok 36 – 8 ( 14-0, 12-0, b: 2-1, 2-6, 6-1)

Bárczi Delfinek:

Nagy izgalmakkal vártuk az Óbudai Mini Kupa második fordulóját. Nagyon jó ritmusban, nagyon jó hozzáállással kezdtük a mérkőzést így rögtön nagy előnyt tudtunk kialakítani. Nagyon jól működött az összjáték az első negyedünkben, aminek kifejezetten örültem. Második negyedünk is harciasan lépett pályára, de eleinte itt inkább a leütés dominált mint a passz, ezen változtatva itt is szép akciókat láthattunk. 

A második félidőben ellenfelünk teljesen más oldalát mutatta, meg is gyűlt a bajunk a kosárszerzéssel. A negyedik negyedben új lendületet vittünk a pályára végül magabiztosan behúztuk a meccset. 

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, nagyon sokat tudtunk előre lépni az elmúlt fordulóhoz képest. Ez főként annak köszönhető, hogy az edzésmunkák javult az utóbbi időben, csak így tovább! Hajrá Delfinek! 

 

 

 

Csapatlista: Sárközy G. 2, Petruha B., Kárpáti H. 9, Kovács L., 2, Héczei M. 6, Selyem M. 2, Viszolajszky R. 3, Peredy B. 2, Horváth B., Jakab G. 6, Király-Kárpáti A. 4, Wiesner Z.

 

Andor Ilona Mókusok:

Elérkezett a második mérkőzésünk is ebben az évben amelyet a Delfinek csapatával játszottunk!

A meccsen megint szép létszámmal álltunk ki szerencsére és bőven jutott mindenkinek játék lehetőség most is. Elég megilletődötten fogtunk bele a mérkőzésbe és bátortalanul amit a Delfinek egyből ki is használtak és elléptek tőlünk. Sajnos ez a bátortalanság a második negyedben sem volt máshogy és nem sikerült az előző mérkőzésünk remek teljesítményét hozni.

 

A második félidőben viszont a gyerekek végre megtudták mutatni, hogy az eredmény nem tükrözi azt ami bennük van és sikerült kosarakat dobnunk miközben remekül védekeztünk is és nem engedtük az ellenfelet kosarat szerezni.  Itt már teljesen egyenrangú felek voltunk és szerintem ez nagyon pozitív, hogy tudtunk váltani és azt játszottuk amit szeretnénk.

 

Összeségében ez most egy nehezebb meccs volt, mint múltkor és hogyha nincs az elején bennünk az a kis félelem akkor a második félidő alapján látszik, hogy nem vagyunk messze az ellenfél csapatától.

Kiemelném Mózes Soma játékát aki határtalan energiát adott a csapatnak védekezésével és neki sikerült először bevenni az ellenfél kosarát! Látszik miben kell még fejlődnünk, de szerintem nagyon tanulságos mérkőzés volt és dolgozzunk, hogy még jobbak legyünk!

 

Gratulálok a Delfinek csapatának a győzelemhez!

 

Pontdobók: Mózes Soma 5, Lakatos-Zvada Vince 2, Sutyinszki Soma 2, Nagy-Szilitsán Gréta, Nagy Eliza, Mónus Marcell, Zsolnai Júlia, Zsolnai Cecília, Kazay Mátyás, Magyar Balázs, Kalász Baján, Gacsályi Boldizsár

 

Delfinek vs Mókusok

 

Medgyessy Kobrák – Kiscelli Sárkányok 19 – 29 ( 4-1, 2-8, b: 3-0, 4-8, 6-12)

Medgyessy Kobrák:

Második mérkőzésünket az évben a Sárkányok csapata ellen játszottuk!

Sajnos a mérkőzésen elég kevesen tudtunk megjelenni, de én ennek fényében is bíztam a csapatomban, hogy megtudjuk mutatni az előző meccs után valójában mire is vagyunk képesek.

A meccset ennek tudatában nagyon szépen is indítottuk sokkal jobban vigyáztunk már a labdára és ami külön öröm számomra bátrabban és határozottabban is játszottunk a múltkorinál.

Ezt követően a második negyedben kicsit gond volt a védekezésünkkel, nem igazán találtuk a saját emberünket. Félidei büntető dobás egész szépen sikerült szerintem fejlődtünk ebben is.

 

Második félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat, dobtunk egy kosarat az ellenfél is dobott.

Azt gondolom már itt kezdett látszódni, hogy a csapat kezd kicsit fáradni és innentől szintén a védekezésünk nem volt már helyén nem tudtunk olyan elánnal játszani mint a meccs elején.

Összeségében láttam nagyon sok javulást az előző meccs után ez nagyon tetszett, de sajnos meglátszódott, hogy kevesen voltunk a mai nap. A meccsből kiemelném Kulig Izabellát és Kiss Adélt akik a pontokat hozták a csapatnak és emellett a védekezésben is mindig ott voltak.

Gratulálok a Sárkányok csapatának a győzelemhez!

Pontdobók: Kulig Izabella 11, Kiss Adél 7, Felkai Nikolett 1, Taskó Hanga, Kenyeres-Tóth Dániel, Bazsó Réka, Digruber Olivér

 

Kiscelli Sárkányok:

Az első fordulón szép számban sikerült megjelenni, habár akkor is voltak hiányzóink. A mostani mérkőzés elött mindenki nagyon izgatott volt, hogy ismét játszhatunk és végre az Alma csoport minden tagja el tud jönni, azonban pár napja a járvány helyzet közbeszólt, így végül 6 fővel léptünk pályára vasárnap kora délután.

Picit visszafogott tempóban kezdődött meg a mérkőzés, mind két csapat még alvó üzemmódan volt, így összes 3 kosár esett az első 10 percben. A második negyedben Ábel és Matyi vezetésével pörgösebb lett a játékunk, amelynek köszönhetően 8 pontot sikerült szereznünk  (mind a 8 pontot Ábel szerezte!) így 9-4 el vártuk a félidei büntetőket.

Sajnos a félidőbe nem szereztünk pontot, de így is töretlen lelkesedéssel mentek vissza a gyerekek a pályára és Dani vezetésével  (8 pont, főleg ziccerekből! ) tovább gyarapítani a pontjaink számát. A záró játékrész tartogatott izgalmakat bővel, hiszen a Kobrák nagyon szívósan támadtak a mérkőzés végig. Nálunk ekkor Matyi és Ábel voltak a pontfelelősek, de Szofi, Emma és Janka is kivették a részüket mind támadásban, mind pedig védekezésben. Végeredmény 29 -19 ide.

Gratulálok minden résztvevő játékosnak, rengeteget fejlődött mind két csoport a legutolsó fordulóhoz képest! J Remélhetőleg januárban teljes létszámmal fogunk tudni ismét pályára lépni és ismét megmutatni, hogy mennyit fejlődtünk.

Hajrá Sárkányok!

Hajrá Kaszások!

Kiscelli Sárkányok: HELFER Dani 11, ZAHORECZ Ábel 14, Müller Szofi, Gyimesi Emma, LENGYEL Matyi 6, Hazlach Janka

Kobrák vs Sárkányok

 






Hasonló tartalmak


  • Gratulálok a Jászberénynek, jó csapatot hoztak össze a piros csoportos bajnokságra. A most érkezett két játékossal – Dukiccsal és Kucsorával – tovább erősödtek. Én elégedett vagyok a saját…

    Bajnokság: NB1

    Időpont: 2022-01-15 Kezdés: 17:30


  • Igazi rangadó volt ez a mérkőzés. Egyik csapat sem tudott igazán ellépni a másiktól, ez pedig 40 perces izgalmat hozott. Az ilyen mérkőzések adnak hozzá igazán egy játékos…

    Bajnokság: U20 Nemzeti Bajnokság

    Időpont: 2022-01-15 Kezdés: 19:30