Óbudai Mini Kupa III. forduló

Óbudai Mini Kupa III. forduló | 2022. február 20.

 

Szalézi Pandák – AKG Sárkányok 23 – 14 (2-4, 7-4, büntetők: 2+2, 8-2, 4-2) 

Szalézi Pandák:

Süle Krisztina: Az elmaradt előző forduló után már nagyon vártuk ezt a vasárnapot, hogy újra mérkőzést játszhassunk. Sajnos betegségek miatt a csapat nagy része nem tudott eljönni, de így is hét játékossal képviseltük a Pandákat. A mérkőzés elején kicsit beragadtunk, nem találtuk meg védekezésben azonnal az emberünket, támadásban pedig a közeli teljesen üres helyzeteinket is kihagytuk, csak Smohai Bendi volt eredményes. A második negyedben már többen is betaláltak, Bóta Bogi volt a legponterősebb kis Panda ebben az időszakban, két ziccert is dobott. A félidei büntető dobásnál ketten szereztek kosarat, így kis előnnyel fordulhattunk a nagyszünetben. A második félidőben Kutrovácz Réka járt élen a pontszerzésben, de a többiek is nagyon hasznosan játszottak. Többek között a labda felé történő elszakadást és a védekezésben a saját ember megtalálását még sokat kell gyakorolnunk. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, gratulálok a Sárkányok csapatának is, mert ők is nagyon ügyesek voltak. Várjuk a következő fordulót! 🙂

Smohai  4, Schiller 1, Dorka 1, Deli, Kutrovácz 12, Bóta 4, Matuszka

 

AKG Sárkányok:

Kováts Bence: A legutóbbi alkalommal viszonylag szűk kerettel játszottunk egy izgalmas meccset a Kobrák csapata ellen. Most szerencsére létszám problémáink nem voltak, így 12 lelkes Sárkány növendék léphetett pályára vasárnap reggel. Az első negyedben rengeteg pontatlanság volt mind két oldalon, a megszokottnál picivel könnyelműen játszottunk, nehezen tudtunk igazán gyors támadásokat vezetni. Az első negyedben Gellért és Oszkár kosaraival még a vezetés is nálunk volt, azonban a második negyedben ellenfelünk magához ragadta az előnyt, habár Dani és Brúnó kosaraival mi is tudtunk eredményesek lenni. Félidőben Emma és Rencsi értékesítette a büntetőjét. A harmadik negyedben Matyi kosarával rövid időre a vezetést is sikerült visszaszerezni, de ezek után már nem tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel. A záró játékrészben még Dani villant meg egyszer, de sajnos több eredményes támadást nem tudtunk már vezetni.  Gratulálok a csapatomnak, hogy sikerült a kezdeti lassú játékhoz képest felgyorsulnunk, sajnos most a győzelem nem jött össze. Bánkódásra nincsen ok, márciusban folytatás következik! J

 Hajrá Sárkányok!

Grega O 2, Molnár G 2,  Sebestény B 2, Zahorecz Á, Rasztovits R 1, Lengyel M 2,  Dobrányi K, Hazlach J, Müller E 1, Helfer D 4, Papp M, Pekli H.

 

 

 

Bárczi Delfinek Girls – Aquincum Gepárdok Girls 35 – 5 (12:0, 6:0, büntető: 3+5, 4:0, 10:0)

Bárczi Delfinek Girls:

Van der Meer Loránd : Az első mai Delfin meccsen a Lányoké volt a főszerep, akik az aquincumi lány csapat ellen léptek pályára. Nagyon jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, és hamar elléptünk a sárgamezesektől. Egész meccsen nagyon jól védekeztünk, aminek eredményeképpen nem engedtünk mezőnykosarat ellenfelünknek. Külön örülök, hogy heten is feliratkoztak a pontdobókhoz, hiányérzetet talán a félidei büntető hagyott bennem. 11 dobásból legalább a felét értékesíteni kell majd a jövőben. Az előző fordulókhoz képest nagyon sokat tudtunk előre lépni, remélhetőleg a következő fordulóig ugrásszerűen tudunk tovább fejlődni. Hajrá Delfinek!!!

 

Evellei, Fekete 2, Hajdú, Matuszka 2, Kárpáti 5, Kovács 5, Peredy 8, Rózsa, Sárközy 6, Szoó-Kovács, Viszolajszky 7

 

Aquincum Gepárdok Girls:

Kováts Bence: A januárban elmaradt fordulón már úgy terveztük, hogy bemutatkozhat a Gepárdok tiszta lány csapata, de sajnos 1 hónapot várni kellett a debütálásra. Nagyon boldog voltam, hogy ennyi lelkes lány jött el, sokaknak első alkalmuk volt, hogy sárga kosármezt húzhattak és többen meglepően bátor teljesítményt tudtak nyújtani. Látszódott rajtunk a rutintalanság, az új helyzet, picit átrendeződtek a szerepek a fiúk nélkül, de sikerült a javulnunk a két félidő között, ha még ez mezőnykosárban nem is mutatkozott meg. A lányok a második félidőben sokkal harcosabb, bátrabb játékot mutattak, így több labdaszerzésünk is volt, illetve több alkalommal is sikerült eljutnunk a gyűrű közelébe, de sajnos mindig hiba csúszott a befejezésbe.  Személy szerint nagyon várom a következő fordulót, hogy ismét megmutathassuk magunkat!

Hajrá Lányok! J

Balaton B 1, Szabó- Szondi L 1, Czinke N 1, Storcz B 1, Balogh M 1, Pálinszki, Molnár M, Kellner – Nagy A, Fodor G, Borsos A,  Égető A, Bagota Z

 

 

Váradi Flamingók – Medgyessy Kobrák 39 – 40 (16 -8, 5-16, büntetők: 5+4, 12-2, 3-10)

Váradi Flamingók:

Reiter Bence: Elérkezett a 3. forduló az Óbudai Mini Kupában. Az ellenfelünk a Békási Kobrák voltak.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, Emma vezérletével. 16 pontot dobott egymaga. 16-8 as állással várhattuk a 2. negyedet. Sajnos itt a Kobrák vették át az irányítást, pedig nekünk is megvoltak a helyzeteink, csak azokat nem tudtuk pontokra váltani. A büntető dobásban van már munkánk, de még sokat kell gyakorolnunk, hogy mindenki be tudja dobni a félidőben. A 3. negyedben megint átvettük az irányítást, és sikerült átvennünk a vezetést, 30-36-ra. Következett egy végig kiélezett 4. negyed. Sajnos mi megint nem tudtuk pontokra váltani a helyzeteinket, s védekezésben sem találtuk meg az embereinket. Így egy nagyon izgalmas végjáték alakult ki, amiből most mi jöttünk ki rosszul.

Én nagyon büszke vagyok a csapatra. Ez a 3. forduló és látszik, hogy fejlődünk. Ez is egy jó tanulópénz. Tudom, hogy nem jó veszíteni, de nincs miért szomorkodni. Edzésen készülünk tovább, és a következő fordulón a rengeteg kihagyott ziccert, már be fogjuk dobni. HAJRÁ FLAMINGÓK!!!

MÓZES 14, Pál 1,  Ondrisek 3, Kemenes 1, Laki-Lukács Laura 9, Magyar 5, Madacsay 1, Fodor 3, Tóth 0, Kovács 0, Marosi 0, Laki-Lukács Alíz 0, Pavlou 0, Vágai 0

 

Medgyessy Kobrák:

Vigh Marcell: Végre elérkezett a várva várt következő forduló a Mini kupából. Egy hosszabb szünet után már mindenki nagyon készült a meccsre és várták, hogy bizonyíthassanak.

A mérkőzést picit lassabban kezdtük, mint a Flamingók csapata nem igazán találtuk a helyüket. Viszont egy pár perc elteltével mindenkinek sikerült felvenni a ritmust mind támadásban mind védekezésben és tartottuk a lépést. A következő negyedben aztán mindenki rákapcsolt még jobban és meg is fordítottuk a meccset.

Büntető dobásunk közepesre sikerült, de még így is tudtuk tartani az eredményt. Aztán a második félidőt megint egy picit lassan indítottuk és sajnos pontatlanok lettünk a befejezésnél ami meg is látszott az eredményen. De majd következő hetekben dolgozzunk ezen sokat. A meccs vége igazi ki-ki meccs lett az utolsó pillanatig, de szerencsére egy bravúros utolsó ziccerrel sikerült megnyerni a mérkőzést.

Összeségében gratulálok és büszke vagyok a csapatra, mert láttam a fejlődést bennünk a mutatott játékkal és hát így a harmadik forduló megszereztük az első győzelmünket is! Kiemelném Adélt, Nikit és Marcit akik mind harciasságban mind a pontszerzésben remekeltek a mai nap! Gratulálok a Flamingók csapatának is!

Pető Eliza 2, Bazsó Réka, Felkai Nikoletta 7, Kiss Adél 15, Szőke Marcell 8, Básch Bence 1, Kenyeres-Tóth Dániel, Kulig Izabella 1, Kovács Ádám, Digruber Olivér 4, Taskó Hanga 2

 

 

Harrer Farkasok – Andor Ilona Mókusok 11 – 40 (2-8, 2-14 büntetők:5+6, 2-4, 0-8)

Harrer Farkasok:

Bársony Szilvia:

 

Andor Ilona Mókusok:

Vigh Marcell: Végre elérkezett a várva várt következő forduló a Mini kupából. Egy hosszabb szünet után már mindenki nagyon készült a meccsre és várták, hogy bizonyíthassanak.

Nagyon jó mentalítással kezdtük a mérkőzést  szinte az első pillanattól kezdve a gyerekeknek sikerült kihozni magukból a legjobbat és ez nagyon tetszett. Nem hagytunk sok teret az ellenfélnek, persze voltak pontatlanságok, de ettől függetlenül szépen játszottak. A következő negyedben is hasonló volt a helyzet csak itt már sikerült pontosabban befejeznünk a dobásainkat.

A félidőbe szép számban értékesítettük a büntetőinket. Második félidőben is folytattuk ezt a féle játékot bár itt a pontatlanság volt a nagy ellenfelünk, szerencsére a védekezésünk a helyén volt. Külön öröm  számomra, hogy minden elhívott játékos tudott pontot dobni. Bizonyítja, hogy szép csapatmunka volt ez a győzelem.

Összeségében gratulálok a csapatomnak a szép játékért persze van még miben fejlődnünk, de dolgozzunk tovább. Mózes Soma, Lizi és Dávid jeleskedett leginkább ma a pontokban, de tényleg boldogság, hogy mindenki szerzett pontot . Gratulálok a Farkasok csapatának is.

Temesi Máté 2, Magyar Balázs 3, Sutyinyszki Soma 2, Lakatos-Zvada Vince 1, Gacsályi Boldizsár 4, Mózes Soma 8, Mónus Marcell 1, Nagy Eliza 6, Béki Odett 2, Zsolnai Júlia 3, Zsolnai Cecília 1, Krankovics Dávid 7

 

 

 

Bárczi Delfinek – Béres Sólymok 34:34 (4:12, 10:11 büntetők: 4+6, 11:2, 5:3)

Bárczi Delfinek:

Van der Meer Loránd: Második meccsünkre délután került sor, ahol a fiúk léptek parkettra. Ellenfelünk a Sólymok csapata volt, akik az egyik meghatározó csapata az idei Óbudai Mini Kupának. Más ritmusban kezdtük a mérkőzést, nem érkeztünk meg kellően fejben, így nagy hátrányba kerültünk. Sikerült változtatnunk így fokozatosan dolgoztuk le hátrányunkat. Fantasztikus harmadik negyedet produkáltunk, amivel esély nyílt a meccs megnyerésére, végül hiába volt rengeteg helyzetünk, döntetlenre tudtuk menteni a találkozót. Az idei év egyik legizgalmasabb mérkőzését játszottuk, nagyon nagyot harcoltunk, gratulálok a csapatnak! Ha egy picit fegyelmezettebbek vagyunk akár meg is lehetett volna a meccs, ezen dolgozni fogunk a jövőben mindenféleképp! Hajrá Delfinek!!!

Dörfler 3, Héczei 14, Horváth 2, Jakab 9, Király-Kárpáti 6, Márton, Puig-Grabant, Selyem, Wiesner

 

Béres Sólymok:

Szabó István: 2022.02.20-án a Delfinek Boys csapatával játszottunk mérkőzést, ami 34-34-es döntetlennel végződött. Egy nagyon izgalmas találkozó volt, amit már nagyon várt a csapatunk. Öröm számunkra minden egyes mérkőzés, amit az egyesület berkein belül játszunk a testvér csapatokkal. Mindig profitálunk ezekből a mérkőzésekből, mert megtudjuk hogy mik azok a területek, amelyekben fejlődnünk kell. Így a következő hetek munkája, feladatai már megbeszélésre is kerültek. Sokat kell még fejlődnünk, de azt nagy mosollyal az arcunkon tesszük! ????

Nemes Bálint(8); Onczay Nándor(7); Nagy Péter Soma(5); Krauss Hedvig(5).

 

Aquincumi Gepárdok – Váradi Hősök 34 – 28 (6:4, 10:9, büntetők 6+4, 0:3, 12:8)

Aquincumi Gepárdok:

Kováts Bence: A hétvégén már külön fiú és lány csapattal indult az Aquincumi Gepárdok csapata a Mini Kupán. A januári elmaradt forduló után nagyon vártuk, hogy újra játszhassunk, most a szintén veretlen Váradi Hősök csapata várt ránk.

Sikerült jól kezdenünk a mérkőzést és Roli kosaraival hamar 6-0 volt az eredményjelzőn, a második negyedben pedig Marci és Dani kosaraival tudtuk magunknál tartani az előnyt. Félidőben Marci, Ágó, Leon, Bálint, Dani és Robi volt eredményes! Gratula nekik ! J

 A harmadik negyedet ellenfelünk nyerte 0-3-ra, sajnos nem tudtunk betalálni a gyűrűbe, így izgalmas záró játékrész várt ránk. Az utolsó 8 percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amint picit megléptek a srácok, ellenfelünk azonnal visszakapaszkodott a mérkőzésben. Marci 10 pontig jutott a végjátékban, ezzel sikerült szoros 34-28-as végeredménnyel zárni a mérkőzést. Gratulálok mind két csapatnak a szuper játékhoz, nagyszerűen versenyeztek a srácok végig!  Reméljük márciusban hasonló létszámban tudunk ismét pályára lépni J

PETHŐ R 4, Merkl, SELMECI D 9, Győre 1, FARKAS M 15, Kozák Á 3, Prodvai 1, Bara M, Györke R 1, Kemenczik D

 

Váradi Hősök:

 

Ifj. Paulik Tamás: Némi halasztással ugyan, de eljött vasárnap megrendezésre került a 3. forduló az idei Mini Kupában, ahol természetesen a HŐSÖK is érdekeltek voltak. Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, hiszen két olyan csapat játszott egymás ellen aki eddig mindkét mérkőzését megnyerte. Örülök neki, hogy nem szólt közbe sem sérülés, sem betegség, és erős kerettel tudtunk érkezni az összecsapásra.

Ahogy az várható volt végig szorosan alakult a meccs. Az elején kicsit megilletődötten kezdtünk, de 0-6 után Vecseri Zoli két kosarával csak két pont volt a különbség 8 perc után. A második negyed is küzdelmes játékot hozott, minden labdáért nagyot harcoltak a srácok. Örömteli, hogy ebben a negyedben négy játékos is szerzett pontot tőlünk. Az már kevésbé, hogy sajnos –ha csak eggyel is- de elvesztettük a negyedet. 

16-13-as félidei állásnál következtek a büntetők, ahol most nem tudtunk eléggé koncentrálni, és csak négyet sikerült bedobni, így 22-17-tel fordultunk.

Ismét az első „hatos” következett akik tanultak a meccs elején elkövetett hibáikból, és kapott pont nélkül (!!!) 3-0-ra megnyerték ezt a szakaszt. A záró negyedre két pontra feljöttünk tehát (22-20 oda) viszont ennél közelebb már nem tudtunk férkőzni a Gepárdokhoz. A legügyesebb játékosukat sajnos nem sikerült megfékeznünk, és az ő 10 pontjával végül ha csak egy kicsivel is, de legyőztek minket.

 Bár a 3. mérkőzésünket nem tudtuk megnyerni, szégyenkezni, vagy szomorkodni abszolút nincs okunk! Az előkészítős csapatok közül a „szerintem” legerősebbel játszottunk, és végig maximális erőbedobásra késztettük őket egészen a mérkőzés végéig!  Harcosan, keményen játszottunk, és csak minimális különbséggel maradtunk alul. A vereségből tanulni kell, és ezt is fogjuk tenni!  GRATULÁLOK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK!  HAJRÁ HŐSÖK!  🙂

 

 

 






Hasonló tartalmak

  • Hosszú hétvége van mögöttünk, amelyet egy szerdai Kőbánya elleni rangadó és egy hétvégi Országos forduló követ. Mindenkire nagy szükség lesz, hiszen 8 nap alatt 5 meccset játszunk, amely…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-25 Kezdés: 11:00

  • Ellenfelünknek gratulálok a kemény játékhoz, de magunknak is győzelemhez. Tanulásgos lesz remélem a mérkőzés fegyelem és figyelem szempontjából. Szülőknek köszönjük a szurkolást!

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 16:30

  • Lassan kezdtünk, de sikerült felpörögni, melegítésünket komolyabban kell vennünk, a védő teljesítmény azonban megsüvegelendő!

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 12:00