ÓMK 24/25 II. forduló

November végén a második Óbudai Mini Kupa fordulója zajlott a Kaszás csarnokban. Az izgalmas játéknap nem okozott csalódást, a résztvevő gyerekek ezúttal is megmutatták, milyen szuper sport a kosárlabda és miért érdemes már ilyen fiatalon elkezdeni! A csapatok edzői így látták a történteket:

 

Baki Eszter – Szalézi Pandák :

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert rengeteget fejlődtek az első forduló óta! Sokkal jobban tudtunk csapatként működni, mint korábban. A védekezésünk keményedett, ezáltal több labdát tudtunk szerezni és könnyű kosarakat dobni. Örülök, hogy látszik az edzésmunka és ezzel a két szép meccsel a gyerekek is érzik a fejlődést. Gratulálok a Pandáknak a Farkasok elleni győzelemhez és a Sólymok elleni döntetlenhez. Így tovább!

 

 

Oláh Ádám- Béres Sólymok :

Nagyon várták a gyerekek a Mini Kupát. Az első forduló után felpezsdültek az edzések a Sólymok csapatánál. Folyamatosan tudtunk haladni, ami vissza is köszönt a mérkőzéseken. Az első meccsen ugyan lassan indultunk, de a második félidőt nagyon koncentráltan sikerült végigjátszanunk. Nem is maradt el a várt győzelem.

A második mérkőzésen egy olyan csapattal találkoztunk, akikkel már egyszer összemértük az erőinket az első fordulóban. Talán az első mérkőzés sikere, talán az ismert ellenfél miatt kicsit álmosabban kezdtük a mérkőzést és folyamatosan futottunk az eredmény után.  Ennek kicsit örültem, mivel ez egy ismeretlen terep volt nekünk, így láthattam, hogyan reagálnak egy ilyen helyzetre a gyerekek. Az utolsó percet lassan állandónak mondható 6 pontos hátrányból kezdtük, amit az utolsó fél percben sikerült teljesen ledolgoznunk, így a végső sípszónál döntetlent mutatott a képzeletbeli eredményjelző. Úgy gondolom ez az eredmény igazságos mindkét csapat számára, mivel ezen a napon minden játékos remekül játszott.

Szeretnék ezúton gratulálni minden pályára lépő csapatnak, remek befejezése volt az évnek.

 

 

Oláh Ádám – Andor Ilona Mókusok

A két Mini Kupa közötti időszakban extra munkát sikerült letenniük a gyerekeknek az asztalra. Sajnálatos módon a létszám nem nőtt az előző fordulóhoz képest, betegség miatt Balogh Sári hiányzott a csapatból, neki innen is mielőbbi gyógyulást kívánok! Egy váratlan eset után a mostani fordulóra segítséget kaptunk a Flamingók csapatától Buzogány Lia és Búzási Borisz személyében, akiknek köszönjük a segítséget.

Mindkét mérkőzésen nagybetűs csapatjátékot mutattak a gyerekek. Nagyon ügyesen használták fel azt a tudást, amit az előző hetekben szedtek magukra. Az első fordulóban többnyire Sztrapek Adél és Apponyi Zsigmond játékára tudtunk alapozni, a mostani fordulóban viszont mindenki remek játékkal jelentkezett. Salamon Boglárka és a „vendég mókus” Buzogány Lia védekezésben jeleskedtek, Turda Zsombor és Csaplár Ádám pedig támadásban hozott plusz energiákat a csapatnak. Természetesen a többi pályára lépő gyerekre is számíthatott a csapat mindkét oldalon, rájuk is nagy szükségünk volt a mostani két győzelemre. Hatalmas gratuláció a Mókusoknak, hogy a kevés létszám ellenére is hétről, hétre mindent megtesznek, hogy felkészüljenek ezekre az eseményekre.

 

 

Medvéné Kozma Rita – Aquincumi Kis Gepárdok

A második fordulóra sikerült két csapatnyi gyerkőccel érkezni, elsőként a Kisgepárdok játszhattak. Közülük keveseknek van éles meccsről tapasztalata, de pont ezért csináljuk ezt, hogy ebből is egyre többet gyűjthessenek! Szerintem szuper hangulatban telt mindkét meccs, sok szép jelenetnek örülhettünk. Különösen az tetszett, hogy a gyerekek is rendszeresen tapsoltak egymásnak. Egyáltalán nem volt fontos, hogy győzünk vagy veszítünk, hiszen a legtöbben még az izgulással és a versenyhelyzettel „ismerkednek” a meccsek által teremtett körülmények között. Remélem, hogy mindenkinek jó emlékei maradnak erről a fordulóról, én nagyon büszke vagyok rájuk! A kilenc bedobott büntető elképesztő volt! Köszönöm a családok rugalmasságát a kissé megváltozott program miatt.

 

 

Medvéné Kozma Rita – Aquincumi Gepárdok

Az idősebb Gepárdok remek formában érkeztek erre a fordulóra! A Hősök elleni meccs nagy különbséget hozott, hiszen a túloldalon a korábbi évekhez képest idén kevesebb a rutinos kosaras. Ettől függetlenül szerintem mindkét fél hasznosnak találhatta a játékot. Nagyon örülök annak, hogy a már több csatát megélt Gepárd fiúk és lányok igazi vezérekké kezdenek érni és annak is, hogy a frissen csatlakozók és a kevésbé tapasztalt csapattagok is jól megtalálják a helyüket a pályán. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy tegyen még energiát az edzésekbe, mert jó úton vannak, vagyunk. A Delfinekkel az első forduló után ismét összemérhettük magunkat, ezúttal egy szorosabb, izgalmasabb mérkőzést élhettünk át. A félidei büntetőkön itt mindenképp javítanunk kell, de a küzdéssel és a pörgéssel nagyon elégedett voltam. Gratulálok mindkét csapatnak!

 

 

Sárközy Márk – Erdőalja Sárkányok

Az Óbudai Mini Kupa második fordulójára nagyon izgatottan készültek a Sárkányok. 12 gyermek jelent meg, aminek különösen örülök. Igyekeztem minden játékosomnak igazságos játékidőt biztosítani, ami a nagy lelkesedés és folyamatos játékra jelentkezés miatt nem is volt könnyű!

Az első mérkőzésen az izgatottság néhol figyelmetlenséget okozott, amit a jó erőkből álló ellenfél ki is használt. A felidei büntetődobásoknál sikerült rendezni a sorokat, de sajnos a szoros vereséget már nem tudtuk elkerülni. Nagyon örültem, hogy az eredménytől függetlenül minden Sárkány végig küzdött, így ki lehet kapni.

Szerencsére a vereség okozta elkeseredés a második mérkőzésre jó értelemben vett dühre és agresszivitással váltott, aminek meg is lett az eredménye. Végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a csapat. Minden játékos betartotta, amit kértem tőle, sokkal kevesebb volt a hiba és az edzésen gyakorolt csapatjáték is néhol látszott már. A védekezés a korábbiakhoz képest tudatosabb volt, nem nagyon volt szabad ember az ellenfélnél. Közel 50 pontot dobott a csapat, ami rövid mérkőzésen, futó óra mellett kiemelkedő. Ezen felül a lelkes közönség egy kb. 8 méterről dobott kosarunknak is tapsolhatott, ami magasabb korosztályban is ritka.

Gratulálok minden játékosomnak, látszik a fejlődés, csak így tovább Sárkányok!

 

 

ifj. Paulik Tamás – Váradi Hősök

Az első meccsünket az idei szezon legerősebb csapata ellen játszottuk akiknél csak 2015-ös születésűek szerepeltek (nálunk négy 2016-os, és egy 2017-es lépett pályára) illetve a legtöbbjük már 1 vagy 2 éve kosarazik, míg nálunk a csapat háromnegyede szeptemberben kezdte a játékot, négyen pedig most debütáltak. Ezek a tények. A gepárdok az előbb említett dolgok okán gyorsabbak, rutinosabbak voltak amiket ki is használtak a meccs folyamán. Nálunk leginkább a keménység, és a határozottság hiányzott, de ez, ez esetben érthető. Szeretem alkalmazni a „meccsen belüli fejlődés”-t, és ezt is mondtam a srácoknak a szünetben. Konkrétan azt, hogy látták az első félidőben, hogy az ellenfélből ki mit tud, miben jó, merre indul el legtöbbször, stb és ez alapján szeretném ha a 2. játékrészben már előre felkészülnénk ezekre, és szorosabbá tennénk az állást. A tervem sikerrel járt, mert míg az első félidőben 34, a másodikban csak 18 pontot kaptunk ami majdnem a fele, tehát tudtak reagálni a srácok ami érett gondolkodást, és jó hozzáállást bizonyít. Bár kevés pontot dobtunk, így is HÉT HŐS betalált ami nagy büszkeség. Láttuk miben jobbak a gepárdok, természetesen ha találkozunk még velük akkor szeretnénk majd minél szorosabb meccseket játszani. Rita néniéknek pedig Gratulálok!

Hősök pontszerzői: FÜLÖP BOTI 3, SCHLETTER BOTI 6, Megyesi Vince 2, Panic-Szuromi Alex 1, Palkó-Király Maxi 1, Jex Doma 1, Matuz Kolos 2

A Dongókkal már tavaly is nagy meccseket játszottunk, és bár akkor is megvertük őket idénre jelentősen kicserélődött mindkét csapat, így nem lehetett tudni mi lesz a vége. Jó iramú szoros összecsapás volt mindkét csapat szerette volna megszerezni a bronzérmet itt a 2. fordulóban. Egyenlő erők küzdelme volt, az ügyesebb srácok mindkét oldalon domináltak pontszerzésben, és labdaszerzésben is, nálunk különösen Bánkuti Bazsi volt elemében aki mindkét negyedében 3-3 kosarat dobott. Az elején vezettünk aztán fordítottak a dongók, majd a büntetőknél is kicsivel jobban céloztak így 3 pont volt az előnyük. Világos volt, hogy ha a két legügyesebbjüket minél kevesebb ponton tartjuk akkor megnyerjük a mérkőzést, így ez volt a fő cél! Nos ők mindössze 4 pontot szereztek a fordulás után, így a végén már nagyobb előnyünk volt (30-19) így az is belefért, hogy egy kicsit leolvadtunk a vége előtt 2 perccel, és közelebb jött az ellenfél. (30-25) Jó küzdéssel, helyenként okos játékkal, és nagy szívvel behúztuk a 2.-at így jelenleg a 3. legerősebb csapat vagyunk az ÓMK idei kiírásában ami nem igazán volt benne szeptemberben, úgy, hogy a tavalyról mindössze 3 játékos maradt. Büszke vagyok a srácokra!

Hősök pontszerzői: FÜLÖP BOTI 6, Schletter Boti 2, BÁNKUTI BALÁZS 12; Megyesi Vince 2, Tesics Patrik 3, Jex Doma 2, Matuz Kolos 2, Bezzeg Dani 3

 

Végszó: A nagyobb arányú vereség után mindenképpen kellett a srácok lelkének a 2. meccsen való győzelem, így mindenki mosolyogva hagyta el a csarnokot! Látható miben kell fejlődnünk, hogy közelebb kerüljünk a két kiemelkedő csapathoz (Gepárdok-Delfinek) de összességében elmondható, hogy amit három hónap alatt lehetett azt magukba szívták a srácok az edzéseken.  Januárban találkozunk!  HAJRÁ HŐSÖK!  J

A forduló legjobb HŐS játékosai: Bánkuti Balázs és Fülöp Botond

 

 

Madár András – Harrer Farkasok

A hétvégén részt vettünk a második Mini Kupa fordulón, ahol a gyerekek szép létszámban képviselték csapatunkat. Mindkét mérkőzésen nagyot küzdöttek, és öröm volt látni, ahogy az edzéseken tanultakat sikeresen alkalmazzák a pályán. Büszke vagyok a csapatra, hiszen ismét bizonyították fejlődésüket és lelkesedésüket, ami remek alapot ad a további közös munkához.

 

 

Mark Taylor – Pomázi Pumák

Először is, köszönjük a lehetőséget, hogy újra játszhattunk a mini kupán.  A 8 fős keretből 7-en most először játszottak kosár mérkőzésen, úgyhogy szeretnék nekik gratulálni ehhez. A játékunkon sajnos meglátszott, hogy még nem voltak mérkőzésen mert sokszor kellett megbeszélni hogy merre támadunk vagy védekezésben kit kell fogni, de a küzdésen szerencsére ez nem látszott. Nagyon büszke vagyok a csapatra hogy az első meccset sikerült megnyernünk és a második meccsen is sikerült helytállni. A helyzetkihasználásunk volt talán a leggyengébb amin mindenképpen javítanunk kell. Amit még kiemelnék az, hogy védekezésben nagyon szépen sikerült besegítenünk ha valakit megvertek és a büntető dobások is nagyon jól mentek a félidőben.

 

 

Konta Csanád – Dunakanyar Dongók

A meccsekről külön nem szeretnék írni, mert első mérkőzésen sajnos eléggé látszott a 2 csapat közti fizikai különbség, így ennek sajnos a pályán is meglátszott az ára.

A második mérkőzésre sokkal keményebben léptek pályára a fiúk és sikerült egy igazán kiélezett szoros mérkőzést játszanunk.

Összeségben jó volt látni a fiúkat a pályán és egyesével szeretnék mindenkit kiemelni a mérkőzésekről:

Barla-Szabó Bálint: nagyon örültem, hogy Bálint már tapasztalt játékosként nagyon jó kedvvel érkezett meg a pályára, és látszott rajta, hogy bedobásoknál nagyon sok sikeres passzt adott csapattársainak, amivel sok könnyű kosárhoz segítette a csapatot.

Horváth Ábel: Ő is a tapasztalt motorosokhoz tartozik, öröm látni, hogy mennyire ponterős játékos, és igazán nagy küzdőszellem lakozik benne. Nagyon örültem, hogy ziccereknél, mert ütközni a védővel és igazán harcias volt a pályán.

Kiss Zalán: Zalánnal még nem találkoztam, de első meccsen látszott rajta, hogy egy kicsit megvan még szeppenve az ellenféltől, ami kicsit sem baj egy első éves játékostól.

A második mérkőzésen igazán vezérszerepet vállalt Zalán a maga sikeres 8 pontjával és precíz befejezéseivel belőle is egy igazi vezérszerep vár majd a csapatban.

Lipovits Marci: Nagyon örültem Marci harciasságának és sebességének. Marci a csapatunk leggyorsabb embere, és ő az aki egyszerre mindenhol ott szeretne lenni a pályán. Ha kicsit jobban odafigyel a dobásaira, akkor belőle egy pontgazdag játékos vállhat, mert a magabiztos és gyors labdavezetése kiemelkedő a korosztályban.

Marosvölgyi Bernát: Bernátnak a védekezését emelném ki a tegnapi napról. Nagyon örültem az agresszív védekezésének amivel rengeteg labdát szerzett a csapatnak, és emellett sikerült értékes pontokat is szereznie a csapatnak. 

Mersich Zsombor: Zsombi gyorsasága elképesztő és nagyon örültem, hogy nem csak jobbkezét, hanem a balkezét is bátran használta labdavezetésnél. Zsombi is sokszor került kosárszerzési lehetőséghez a gyorsaságával, de a nagy sebesség miatt sajnos nem mindig sikerült kosárral befejezbj az akciót. Úgy gondolom, hogy kellő edzésmunkával egy ponterős játékos válhat belőle is.

Nagy Kristóf: Kristóf harciassága nagyon tetszett, küzdött az összes labdáért és érződött rajta, hogy a csapatért küzd. Kristóf magassága miatt rengeteg dobással járó faltot tudott kiharcolni, amiből még kis gyakorlással még pontosabban tudja majd sikeresíteni, amiből belőle is egy ponterős játékos válhat az agresszív jó védekezéssel együtt.

Őszi Roland: Nagyon örültem Rolinak, mivel Roli volt az egyetlen játékosunk, aki mindkét mérkőzésen sikeresen bedobta a félidei büntetőjét. 

Rolin is kicsit érződött a megszeppentség, de a sok pontos passzával és lelkességével belőle is egy nagyon fontos alapjátékos válhat.

Szegedi Bálint: Nagyon tetszett, ahogy Bálint vakmerően és védőit hátrahagyva futott a pályán. Az idei évben kezdett kosarazni és látszik rajta, hogy edzésről edzésre fejlődik és bátran megindul labdavezetéssel a pályán és emellett társait keresve próbál pontos passzokat is adni.  Remélem a sok munkával beérve és gyorsaságával belőle is egy fontos és ponterős játékossal bővülhetett a csapatunk.

Összeségében megvagyok elégedve a fiúkkal, és remélem jövőre, azaz 2025-ben egy sokkal jobban összeszokott, bátrabb és győzelemre kivajazott csapattal folytathatjuk a Mini Kupában való szereplésünket.

Hajrá Dunakanyari Dongók!!!

 

 

Antal Ármin – Bárczi Delfinek

Sok új elemmel felvértezve érkezett a csapatunk a Minikupára, melyből reméltem, minél többet kaphatunk vissza a pályán is. A gyerekek ismét motiváltan és fegyelmezetten érkeztek a szombati meccsre. Az első játékban, a harcias küzdés és a gyors támadásunknak meg is lett a gyümölcse, a Pilisi Dongók ellen fölényes győzelemmel sikerült bezsebelnünk a győzelmet! Ez pedig azt is jelentette, hogy a nálunk nagyobb hallal, a gepárdokkal csaphatunk össze, akik hozzánk képest inkább cápáknak bizonyultak a múltkori találkozónkon. Már az értékelendő volt, hogy a játékosok félelem helyett, revansot szerettek volna elérni. A meccs első negyedének játékképe alapján, ez bizakodásra adhatott okot. A gyors támadásainkkal meg tudtuk szerezni a vezetést, de egy időkérés után, az ellenfelünk gyorsan és hatékonyan tudott változtatni, mellyel később ismét át tudták venni a vezetést. Jó lendületű, számomra győztes meccs volt, meg tudtuk ugrani magunkat. A különbséget a felére tudtuk redukálni, az előző találkozóhoz képest. Nézni is fárasztó volt, mennyit futottak a srácok, és a végére ez is látszott már rajtuk. Hatalmasat küzdöttek, rengeteget fejlődtek, ennél pedig semmi sem fontosabb. Ha ilyen léptekben tudunk haladni, bárkivel fel tudjuk venni a küzdelmet! Nagyon büszke vagyok mindannyiukra, gratulálok nekik és a Gepárdoknak is!

 

Hasonló tartalmak

  • A támadójátékunk végre gyorsult, hamarabb kerül fel a labda a támadó harmadba erre lehet építeni! A helyzetkihasználás lehetett volna pontosabb is, de ez most nem osztott nem szorzott.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-02-09 Kezdés: 10:00


  • A kitűzött 50 ponthatár feléig jutott a másik csapat, minden negyedben 10 pont alatt tudtuk tartni őket. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a múlt meccsen, ezt az önbizalmat…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-08 Kezdés: 13:00

  • Bár sosem jó mérkőzést veszteni, főleg nem így, én nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy így le tudták győzni magukat, és ekkora hátrányból egy olyan csapatot is aki…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-06 Kezdés: 18:15

  • A szezon lényegi részét kezdtük el, nagyon jó alaphangot sikerült adnunk, igazi csúszós-mászós, küzdős hazai győzelemmel! Külön öröm, hogy az év eleji mérkőzést alkamunk nyílt rendezni!

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-02-05 Kezdés: 18:15