ÓMK Mini Mini – 2020.01.25., szombat

Az Óbudai Mini Kupa részeként harmadszor rendeztük meg a legfiatalabbjaink játékát és ügyességi felméréseit. A betegségek jelentősen befolyásolták a jelenlétet, de így is sok gyerek vett részt a rendezvényünkön.

Rendszeresen üdvözölhettük a Kiserdő, Mini Hősök, Mini Gepárdok, Mini Sólymok és Mini Gepárdok csapatait.

Már a közös labdás bemelegítésen tapasztalható volt a gyerekek fejlődése, örömteli volt látni a lelkesedést is. A csapatok elosztását követően 2 csapat játszott, a másik két csapat játékosai ügyességi állomásokon mérhették fel magukat.

Saját maguk megmérettetése mellett a játék élvezete kapta a főszerepet, így örömmel konstatáltuk, hogy elértük a célunkat!

További élvezetes és sikeres munkát kívánunk, és legközelebb is szeretettel várunk legfiatalabb játékosainkat!






Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00