Országos Kadet Bajnokság Selejtező I. Forduló

A kadet csapatunk számára már a hétvégén megkezdődött a 2018/19-es szezon. Az országos versengés selejtezőjére Zalaegerszegen került sor, ahol a hazaiakkal, az Alba Fehérvárral és Szekszárd csapatával mérkőztünk.

A korábbi évek eredményei alapján nem indulhattunk volna a legjobb 32 csapat mezőnyében, de mivel sok csapat visszalépett, adódott a lehetőség, és természetesen éltünk vele, kihasználva az alkalmat a gyakorlásra, fejlődésre.

A mezőnynél jóval fiatalabb kerettel érkeztünk és nagyon nagy fizikális hátrányban voltunk a többi csapattal szemben. A nagy különbségű vereségeket a helyén kell kezelni, ez egyelőre nem a mi szintünk. De, nagyon sok pozitívuma volt a hétvégének és sokat léptünk előre játékban és mentalitásban is a 3 meccs alatt.

A nyáron nagy változások voltak a csapat és a klub háza táján is. A cél az, hogy minden szempontból közelítsünk, majd egy szintre kerüljünk a legjobb hazai akadémiákkal. Ez egy hosszú folyamat, év(ek)be telik mire valóra válhat. Ahogy mondani szokták, az út elején járunk, de azt nagyon eltökélten hisszük, hogy eljutunk oda, ahová szeretnénk!

 

ZTE – Óbudai Kosárlabda Akadémia 120-29 ( 39-6,31-8,30-7,20-8 )

Vasali 2, Bai 4, Orbán 7, Korkin 3, Safranka 5 Cs: Korpás 2, Dócs, Varsányi 2, Sebők 4, Chabot, Finna, Sárkány

 

Óbudai KA – Alba Fehérvár 47-88 ( 17-27, 14-25, 6-27, 10-9 )

Korpás, Vasali 9, Bai 4, Orbán 8, Korkin 5 Cs: Szoboszlai 3, Chabot 2, Dócs 8/3, Varsányi 3/3, Finna 2, Safranka 2, Sebők 1

 

Szekszárd – Óbudai KA 74-44 ( 12-8, 21-12, 17-10, 24-14 )

Korpás 4, Vasali 10, Orbán 10, Korkin 8, Szoboszlai 1 Cs: Bai, Dócs 4, Safranka 5/3, Varsányi, Chabot, Sárkány 2, Finna






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…