Országos Kadet Bajnokság Selejtező II. Forduló

Tanulni, tapasztalni érkeztünk Kecskemétre a II. selejtező fordulóban és nagyon hasznos meccseket játszottunk. Azt tudtuk előre, hogy nálunk jóval erősebb csapatokkal csapunk össze, így magunkra figyeltünk és arra, hogy az a rengeteg újdonság, amit augusztus eleje óta tanultunk, miképpen köszön vissza a játékunkban.

Az összkép nagyon pozitív. Bár voltak nagyon gyenge periódusink is, sokkal szervezettebbek voltunk elől és hátul is, mint a 3 héttel ezelőtti első fordulóban. Az utolsó meccsünkön – a remek szerkezetű és nagyon szimpatikus, reményteljes csapat benyomását keltő nyírségiek ellen pedig, – a jó egyéni teljesítmények mellett, kifejezetten előremutató csapatmunkával rukkoltunk ki.

Számunkra ezzel véget ért az országos versengés, a regionális ill. a Budapest-bajnokságban folytatjuk, ahol inkább a hozzánk hasonló játékerejű csapatokkal találkozunk. Az eredményesség szempontjából ott több sikerélmény érhet minket, viszont hiányoznak majd az ilyen szintű ellenfelek elleni meccsek, ahol rengeteget lehet tanulni!

Mivel a csapatunk nagy része a következő szezonban is ebben a korosztályban játszik, vissza fogunk térni és reményeink szerint egész más lesz majd a „leányzó fekvése”. Akkor már nem kapni, hanem adni szeretnénk a pofonokat!

 

Kecskeméti KA – Óbudai KA 89-32 ( 23-4, 23-8, 28-10, 15-10 )

Jávorszki 2, Vasali 4, ORBÁN 11/3, Bai 4, Szoboszlai 4/3 Cs:DOBOSSY, Korpás, Safranka, Sebők, KATONA 5/3, Léh, Tóth-Berényi

 

Óbudai KA – MAFC 38-127 ( 2-35, 12-34, 10-31, 14-27 )

DOBOSSY 6, Vasali 1, Orbán 6, Bai 9, LÉH 4 Cs: Szoboszlai, JÁVORSZKI 10, Korpás 2, Safranka, Katona

 

Nyíregyháza – Óbudai KA 70-41 ( 18-12, 23-13, 15-8, 14-8 )

Dobossy, VASALI 6, ORBÁN 11/3, BAI 13, Szoboszlai 2 Cs: Jávorszki 5, SEBŐK 4, Korpás, Katona, Léh

 

Maurer Csaba

vezetőedző






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…