Pityke Kupa: Lányaink bronzéremmel tértek haza

Egyesületünk gyermek korosztályú csapatai a klubvezetés és a szülői gárda támogatásának köszönhetően részt vehettek a nagykőrösi Pityke Kupán. A két évtizedes múlttal rendelkező nemzetközi torna remek gyakorlási lehetőségként szolgálta csapataink fejlődését, közösségépítő hatása is fontos szempont volt, mikor a nevezés mellett döntöttünk. van der Meer Loránd, a lány csapatunk vezetőedzőjének beszámolója:

2018. október 27. 13:45

BEAC – Óbudai Kaszások 34:28 (7:4, 4:12, [4:2],11:2, 8:8)

Óbudai Kaszások: BABAY-B. 5, Bene, Bobvos 2, Csicsvári, Csocsán, Csonka, CZIRKOS 14, Hámori, HENGLÁR 5, Mahmoud 2, Rompos, Sterbenz

A fiúkhoz hasonlóan nekünk is budapesti csapatot sorsoltak, nem kisebb riválist, mint a BEAC. Kőkemény fizikális mérkőzés volt, ahol hol az egyik, hol a másik lány csapat járt előrébb. A második negyedben mi léptünk el, a harmadik negyedben ők. A szoros végjátékban pedig rengeteg hibát követtünk el. Pozitívumként kiemelném az óriási küzdést, amit egész meccsen letettünk a parkettra, negatívumként a pocsék büntetőzést (félidőben 14/2!!!,végjátékban 5/1)

2018. október 27. 16:15

Óbudai Kaszások – LaBasket Warsow (lengyel) 47:28 (13:7, 8:4, [6:3], 12:6, 8:8)

Óbudai Kaszások: Babay-B. 8, Zámbó 1, Bobvos 5, Csonka 2, Czirkos 5, Hámori, HENGLÁR 7, MAHMOUD 9, ROMPOS 6, Sterbenz 2, Printschler 1, Pintye 1, Kerékgyártó

A lengyel csapat 7 fővel érkezett, és hamar látszott, hogy gyengébb játékerőt képviselnek. Így ez a mérkőzés inkább azokról szólt nálunk, akik máskor kevesebb lehetőséghez jutnak. Sok ügyes dolgot csináltunk, rengeteg volt az elpuskázott közeli dobás, de jobban zavart, hogy védekezésben az ellenfél 14-es, és 23-as lányaival nem vettük fel a kesztyűt.

2018. október 28. 14:30

Óbudai Kaszások – KKA/A 28:65 (10:18, 6:20, [7:5], 2:13, 3:9)

Óbudai Kaszások: Babay-B. 4, Csicsvári, Bobvos, Csonka 1, Czirkos 5, Hámori 1, Henglár 2, Mahmoud5, ROMPOS 6, Sterbenz1, Bene, Pintye, Kerékgyártó, Csocsán 2

Vasárnap délután folytatódott a program, egy nagyon jó kecskeméti csapat ellen. Kicsit a Varsó meccsen ragadtunk 0-17-es kezdéssel indítottak. Innen sikerült nekünk futnunk egy 10-1-es szakaszt. Második negyed elején még tudtuk csökkenteni a különbséget, de aztán csak tovább növekedett… A második félidőben is alárendelt szerepet töltöttünk be végül egy nagy pofonba szaladtunk bele. Elképesztő agresszivitással játszottak a kecskemétiek, mindegyik lány szemében ott volt a tűz, mintha a világbajnoki döntőt játszották volna. Ezt az agresszivitást szeretném én is látni!!!

 

2018. október 28. 17:00

Óbudai Kaszások – Szegedi Boszorkányok50:35 (12:12, 19:11, [4:4], 8:5, 7:10)

Óbudai Kaszások: BABAY-B.7, Csicsvári 1, BOBVOS 6, Csonka , CZIRKOS 21, Zámbó, Henglár , Mahmoud10, Rompos 4, Sterbenz , Bene, Pintye 1, Kerékgyártó, PRINTSCHLER.

Vasárnapi második meccsünkön a szegedi lánycsapat várt ránk. 3 fő szempont volt az előző meccshez képest, befutások védése, nyomás a labdán és a lepattanók megszerzése. Az utolsó kivételével a másik kettőt szépen megoldottuk. Ezen a mérkőzésen is tudott mindenki sokat játszani, gyakorolni. Köszönöm Buli bának a helyettesítést erre a mérkőzésre!

 

 

2018. október 29. 11:45

Pityke – Óbudai Kaszások 33:35 (13:7, 4:7, [2:5], 12:11, 2:5)

Óbudai Kaszások: Babay-B.4, Bene, Bobvos 2, Csicsvári 3, Csocsán, Csonka, Hámori, CZIRKOS 16, Hámori, Henglár 2, MAHMOUD7, Sterbenz, Zámbó 1

Hétfői napunkon a harmadik helyért játszottunk a házigazda csapat ellen. Ellenfelünkben egy lány tarthatatlannak bizonyult, agresszívan támadta a gyűrűt, testi erejét kihasználva. A többi lányt teljesen kivettük a játékból.  Elképesztő mennyiségű helyzetet puskáztunk el… A harmadik negyedben sokszor azt se tudta ellenfelünk, hol az embere hol a labda, rengeteg mögéfutást-elszakadást játszottunk. Csak hiába a szép játék, ha nincs kosár. A negyedik negyedben nagy izgalmak közepette fordítottunk és megőriztük a két pontos előnyt.  Gratulálok a győzelemhez!!!

 

5 mérkőzést játszottunk ebből 4 nagyon tanulságos hasznos mérkőzés volt. 16 fővel jöttünk 4 mérkőzésen legalább mindenki pályára tudott lépni. Az utolsó négy mérkőzésünket kisebb pályán játszottuk, ami tökéletesen megmutatta, hogy mik a gyengeségeink, amin javítani kell. Csapatépítés szempontjából szuper volt, mindenki jól érezte magát, felavattuk a bemelegítő pulcsinkat, amit ezúton is szeretnék megköszönni a névtelen adományozónak. Köszönöm az egyesület és a szülők támogatását, hogy el tudtunk jönni erre a tornára!!! Gratulálok a csapatnak a harmadik helyért! Külön gratula Babay-Bognár Kingának, aki dobóversenyt nyert, és Czirkos Pankának, akit All-Star ötösbe választottak! Folytatjuk a munkát, hajrá Kaszások!!!






Hasonló tartalmak

  • Az első és az utolsó negyed hibátlan volt. A mérkőzésnek ezt a két fázisát 28 ponttal nyertük meg. Nagy kár azért, ami a meccs másik felében történt. Azt…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-04-16 Kezdés: 18:00

  • A szövetség drasztikus döntése – egyben a történtek alapján sokak által inkorrektnek tartott visszasorolásunk után az alsóházban kezdhettük a „B” döntőbe jutásért való harcot. Ez az ellenfeleinknek sem jelentett jót.

    Szerencsére a Csapat hozzáállásán és a játékunkon nem volt észrevehető a fentebb történtek negatív hatása! Jól álltunk…

  • A 7. forduló első mérkőzését a MAFC Grosics csapata ellen játszottuk. Fontos volt, hogy győztesként hagyjuk el a pályát, mert akkor az utolsó fordulóban a Pest megyei Bajnokság 2. helyezettjével játszunk. Nagyiramú tempót diktáltunk az első perctől, aminek meg is lett az eredménye. Sok könnyű kosarat sikerült…

  • Az alsóház harmadik fordulójában a TFSE és a DKKA várt ránk az L2 teremben.

    Célunk volt, hogy az edzésen gyakorolt mozgásokat beépítsük a támadójátékunkba, minél többet vissza jöjjön, ezért már a bemelegítés során is erre igyekeztünk erre fektetni a hangsúlyt. A Dávid Kornél kezdte jobban a mérkőzést,…