Rajtcél Győzelem

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont

Játékvezetők: Bárány Levente, Kutrik Andrea

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-02-12 10:40:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Budai Aranysakálok 5 7 4 6 14 36
Kaszás Girls U12 12 12 3 12 4 43

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Németh 10,Berecz 8, Fey 8, Sterbenz 6, Kosztyu 5, Kadenszki 4, Balogh 1, Csoknyay, Ceglédi, Jasztrab, Horváth

1. félidő

A második mérkőzésünk előtt azt már tudtuk, hogy ha nyerünk, akkor biztos bent maradunk a csoportba, ha viszont 8-nál több ponttal nyerünk, akkor feljutunk. Természetesen nem akartunk plusz terhet rakni a lányokra, ezért csak azt vártuk el tőlük, hogy játékban lépjünk előrébb az első mérkőzéshez képest. Jobban figyeljünk oda az üres helyzeteink befejezésére és nagyobb összpontosítottsággal legyünk a védő oldalon is. Álomkezdést produkáltunk az első félidőben. Szép befutásokkal rendre üres helyzetet teremtettünk magunknak, amiket végre jobb % tudtunk értékesíteni, mint az első mérkőzésen. Védő oldalon hiába voltak a fiúk fizikálisan erősebbek, ez egyáltalán nem látszódott ugyanis szépen tudtuk kontrolálni az 1-1 játékaikat. Félidőben egy magabiztos előnnyel várhattuk a folytatást.

2. félidő

Továbbra is szépen bontottuk ellenfelünk védekezését, rendre megtaláltuk egymást az üres helyzetekkel. Sajnos a harmadik negyed közepén érződött, hogy kezdünk elfáradni ,mert megint be-becsúsztak értehetetlen üres ziccer kihagyások, de védő oldalon továbbra is nagyon határozottak voltunk, aminek következtében nem tudott ellenfelünk közelebb zárkózni hozzánk és még rápakoltunk 6 pontot az eddig is magabiztos előnyünkre és felcsillant a csoportgyőzelem lehetősége. A negyedik negyedben mindkét csapat sorra hagyta ki az üresebbnél üresebb helyzeteket, de sajnos ellenfelünk hamarabb tudott kikászálódni a gödörből és az utolsó percben sikerült a számára csoportgyőzelmet érő különbség alá becsúsznia. Ennek ellenére teljes mértékben büszkék lehetünk erre a mérkőzésre, mert oda tettük magunkat, kijavítottuk a hibákat, amiket átbeszéltünk a mérkőzés elején és tudtunk előrébb lépni az első mérkőzés után.

Összegzés

Rajtcél győzelmet arattunk egy olyan csapat ellen, aki fizikálisan erősebb csapat volt, mint mi.
Amit kértem a mérkőzés elején maximálisan teljesítették a lányok ( ne kapjunk fejünk felett átívelt labdákból kosarat, ne engedjünk sok 2-3 szándékot ellenfelünknek, többet kommunikáljunk támadásban és jobban koncentráljunk a befejezéseknél). Azon tovább kell dolgoznunk, hogy a mérkőzés végén jobban ott legyünk fejben illetve erőlétbe!

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00