Sikeres duplázás!

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Szőle Gábor, Bárány Levente

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-27 10:20:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Pasa Csillagai 8 8 7 6 5 34
Kaszás Girls U11 8 9 4 11 13 45

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás csapat neve: Ceglédi 2, Horváth 1, Jasztrab 2, Kadenszki 2, REIZMÜLLER 4, NÉMETH 15, Maduagwu, Polik 4, KOSZTYU 15,

1. félidő

A Kenguru Kupa 5. fordulójának második mérkőzésén pihenő nélkül kellett szembeszállnunk a Pasa Csillagaival. Ellenfelünk egy seregnyi lelkes játékossal érkezett, azonban már a kezdetekkor lehetett látni, hogy többnyire kezdőkből áll a csapat, mint ahogyan a mi csapatunk egy része sem régóta pattogtat. Az eslő negyedben a pirosak kezdőjéből csak egy játékos képviselt komolyabb játékerőt, vele viszont nem igazán tudtunk mit kezdeni. Ellenfelünk 11-esének 8 pontjára nálunk Emma válaszolt ugyanennyivel, igaz mi több pontot is szerezhettünk volna, ha a többiek is bedobják a helyzeteket és egy kicsit több passzal játszunk. A második játékrészben sem sikerült leszakadnunk ellenfelünktől, a védekezésünk nagyjából itt is rendben volt, de ezúttal a piros 10-es jutott el többször is a gyűrűig. Nálunk az előző meccsen már jól bevált Fruzsi-Zsófi duó termelte a pontokat, de ebben a negyedben szintén több volt, mint amit ki tudtunk hozni belőle. A fáradtság a félidei büntetőzésünkön is látszott, csak Gerda, Fruzsi és K. Emma tudta tovább gyarapítani pontjait.

2. félidő

Szerencsére a második félidőre összekapták magukat a lányok, és a fáradtság egyetlen ellenszerével sikerült ellépnünk ellenfelünktől, vagyis, hogy csapatként játszottunk! Az újpest-meccs első két negyedéhez képest sokkal több passzal és mozgással operáltunk támadásban, így a harmadik negyedben Angi és Anna is betalált segítve ezzel Gerda és Emma munkáját, akik felváltva mutattak be szép védekezést az első negyedben lubickoló 11-es játékoson. Az utolsó játékrészben sem álltunk le, igaz a kimerültség jelei egyre erősebben kiütköztek mind a döntéshozatalban, mind a befejezésekben, de nagyot küzdöttünk, ebben R. Emma járt az élen ebben az etapban, a végén pedig ismét egy Németh Fruzsi roham biztosította be a győzelmet.

Összegzés

Gratulálok a második győzelem megszerzéséhez is! Már a mérkőzés korai szakaszán látszott, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, de a fáradtság kemény feladat elé állította kilenc játékosunkat. Azonban végig előnyben sikerült megnyerni a meccset, és ugyan sok hibával játszottunk, de annak nagyon örültem, hogy sikerült előre lépnünk az első mérkőzéshez képest azokban a játékelemekben, amikre felhívtuk a figyelmet a rövid szünetben. Valamint, hogy az újak mostmár nem csak mezőnymunkával, de fontos pontokkal is hozzá tudtak járulni a győzelemhez! Csak így tovább, hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • U18 Leány
  • Ez a mérkőzés több szempontból is tanulságos volt. Megmutatta, hogy vannak még területek, ahol fejlődnünk kell – elsősorban a higgadtság és a fókusz megtartásában –, ugyanakkor azt is,…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-01-29 Kezdés: 19:15

  • U18 Leány
  • Fokozatosan vettük fel a mérkőzés ritmusát, és ahogy haladt előre a meccs, egyre stabilabb teljesítményt nyújtottunk. A védekezésünk végig meghatározó volt, sok labdaszerzésből tudtunk gyors, jól felépített támadásokat…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2026-02-01 Kezdés: 16:00

  • U14 Főtábla Selejtező I.
    ELTE Sporttelep, BEAC, Bp.
    2026. 01. 31- 02. 01.

     

    Óbudai Kaszások/A – Karcagi SE 54-62
    (12-11,14-23,15-15,13-13)
    Szoó-Kovács V., MAGYAR D. 8, Matuszka M. 5, KOZÁK SZ. 13, SÁRKÖZY G. 10, Nagy E. F. 2, Kovács L. D. 4/3,…

  • Természetesen amellett, hogy nagyon örülök a győzelemnek, annak is örülök, hogy kemény munkával, nagy akaraterővel visszajöttünk a meccsbe és minden nehézségek, hibák ellenére sikerült megnyerni ezt a meccset…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-01-31 Kezdés: 19:15