Sikeres visszavágó

Helyszín: Darázsfészek

Játékvezetők: Zakár Adrienn, Horváth Brúnó József

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-02-19 13:40:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budafok/B 13 18 13 9 53
Serdülő U14 18 22 13 9 62

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

DEMETER-NYITRAI 14, Halász 6, TÓTH 10, Grósz, Kun 3
Mihályi 4, ZÁDOR 13/3, Raj 4, Paár 4, Farkas 4, Kocsis, Varga

1. félidő

A mérkőzés első hét perce nem mutatott nagy különbséget az eredményjelző táblán, a két csapat fej-fej mellett haladt előre. Mi szokás szerint próbáltunk a védekezésbe hatalmas energiát fektetni, egészpályán hajtottuk a budafokiakat több-kevesebb sikerrel. Támadásban próbáltunk gyorsan játszani, és amikor labdát tudtunk szerezni akkor a gyorsindításaink is sikeresen fejeződtek be. A negyed végén volt egy kisebb felkapcsolásunk, így alakult ki egy 5 pontos előny az első negyed végére. A 2. negyed már változatosabbra sikerült, a játékrész elején az ellenfél tolta erősebben a szekerét, majd ezután mi következtünk a rákapcsolással. Sikerült 4 ponttal még továbbnövelni előnyünket a félidőre.

2. félidő

A második félidő előtt még nem tudtuk, hogy az első félidőben kialakított 9 pontos előny döntő tényezőnek bizonyulhat, ugyanis a két csapat a 3. és 4. negyedben nem tudta elmozdítani a különbséget egyik irányba sem. A mérkőzés egy percig sem volt lefutott, főleg az utolsó 4 percben a játék képe alapján bármikor benne volt egy budafoki felzárkózás. Szerencsére ez viszont nem következett be, a mérkőzést megnyertük, és egy sikerélménnyel várhattuk a forduló döntőjét.

Összegzés

A mérkőzésen mutatott akaratot és intenzitást 4-esre osztályoztuk, viszont a mérkőzés végi fegyelmezettség vizsgáján aligha mentünk át. 10 pont körüli előnyünk megtartása a mérkőzés utolsó 4-5 percében nem a mi kezünkben volt, nem okosan játszottunk, türelmetlenül kezdeményeztük akcióinkat holott tudtuk, hogy az idő nekünk kedvezett. Jó lecke volt számunkra, és szerencsére a leckéért nem kellett a mérkőzés elvesztésével fizetnünk, de ebben mindenképpen javulnunk kell. Gratulálunk a Budafoknak a jó és színvonalas meccshez!

Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45