Sikerült hosszabbításra mentenünk, végül kikaptunk

Serdülő I. (ffi)

Helyszín: Babits Mihály Gimnázium

Játékvezetők: Makay Dániel, Tahin András

Nézők száma: 60

Mérkőzés időpontja: 2018-11-18 14:00:00

Csapatok 1 2 3 4 h1 Végeredmény
Újpest-MT/A 22 9 19 14 11 75
Serdülő I. (ffi) 16 14 14 20 8 72

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Marossy Barnabás 5, Kocsis Marcell 6, Dulic Damjan 9/3, Balogh Mátyás 5, Kiss Koppány 7, Szabados Benjamin 15, Vermes Örs 19, Patrik-Pirk Martin 6, Beke Botond

1. félidő

Második mérkőzésünket a serdülő területi alapszakasz III. forduló „B” csoportjában negyed óra pihenő után az Újpest-MT/A csapata ellen játszottuk. Első negyedben nehézkesen indult be a játékunk. Több fiatal volt a pályán tőlünk, de sajnos védekezésben nem keményedtek fel időben. Második negyedben sikerült ledolgozni az ellenfél előnyét. Védekezésben sikerült először összekapnunk magunkat, ami után a támadó játék is feljavult.

2. félidő

Harmadik negyed végére 6 pontos előnyt építettek ki. Ez már azért érződött soknak, mert a duplázás miatt nekünkmost a 4. negyed valójában a 8. negyed volt. Érezhetően lassultunk, erősen az energia tartalékainkat éltük. Lábaink már alig bírták, de a szívünk vitt tovább. Nagyot harcoltak a fiaink, és sikerült hosszabbításra mentenünk. Kellett hozzá Vermes Örs 9 dobott pontja zsinórban, ami nagyot lendített a csapaton. A 4. negyed legvégén DulicDamjan bevágott egy triplát, ami az egyenlítést jelentette! BravóÖrs és Damjan! Utána hozzánk került a labda, időkérés, és támadhattunk egy támadást a győzelemért. Sajnos nem sikerült betalálni, így jöhetett a hosszabbítás. A hosszabbítás már a csapatnak a 9. megkezdett negyedet, a húzóembereinknek akár a 7. játszott negyedet jelentette. Nagyot harcolva az ellenféllel, és a fáradtsággal végül 3 ponttal alul maradtunk. 75-72-re az ellenfél nyerte meg.

Összegzés

Összességében elégedett lehetek a látottakkal. Nagyon küzdöttek a srácok! Kettő szoros mérkőzést játszottunk, abból az egyik hosszabbításos lett, és mindezt duplázva. Igazán jó állóképesség, és mentális erő fejlesztő nap volt ez a vasárnapunk. Ilyen mérkőzések kellenek a továbbiakban is, hogy előre tudjunk lépni.

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…