Simább meccsre számítottunk!

Helyszín: Szolnok Városi Sportcsarnok. 5000 Szolnok, Tiszali

Játékvezetők: Szőcs Béla, Kovács Máté

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-06 11:15:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
SZEDEÀK/ A 13 18 16 9 56
Serdülő U14 24 13 14 15 66

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA/A: CSILLAG 13, Goór 7/3, Lugossy 6, Seres 4, Krajcsi 6, Lovas 3, Szabó 6, NÉMETH 19/3, Horváth 2, Hidvégi, Herbák, Dózsa.

1. félidő

Bár a mérkőzés jól indult, utólag talán kijelenthetjük, hogy sajnos nem elég jól. Az első felvonásban folyamatosan növelni tudtuk előnyünket, így az első negyed végén, a kezdő hat játékosunk, 9 pontos vezetéssel adta át a stafétát. A folytatásban azonban váratlan fordulatot vett a mérkőzés. Ahelyett, hogy megnyugtató vagy akár demoralizáló távolságra kerültünk volna ellenfelünktől, 5 ponttal elvesztettük a második negyedet, így a szegediek visszajöttek a meccsbe és talán lélektani fölénnyel várhatták a második félidőt.

2. félidő

Bár bíztunk benne, hogy vissza tudjuk ragadni a mérkőzés irányítását, sajnos a harmadik negyed is a Szedeákról szólt. Ők kontrollálták a meccset, az történt a pályán, ami inkább nekik kedvez. Kulcs játékosaikat nem tudtuk megfogni, így csak annak örülhettünk, hogy a harmadik 10 percet mindössze 2 ponttal vesztettük el. A hajrára fordulva egyre nőtt rajtunk a nyomás, hiszen az utolsó 5 percnek mindössze 6 pontos előnnyel mentünk neki. Szerencsére a döntő pillanatokban nem remegett meg a kezünk, így pár perccel a vége előtt eljött az a pillanat, amikor ellenfelünknek bele kellett törődnie, hogy nem nyerheti meg ezt a találkozót.

Összegzés

Jól kezdtük a mérkőzést, de már az első pillanattól érezni lehetett, hogy ez bizony nem lesz könnyű. Jól szervezett és nagyon tudatos csapatot ismerhettünk meg a szegediek csapatában. Hiába építettünk ki magunknak megnyugtató előnyt a kezdéskor, ellenfelünk folyamatosan zárkózott fel és így mindinkább, percről-perce hergelték bele magukat a mérkőzésbe. Az volt az érzésünk, hogy magunknak tesszük nehézzé, de a Szedeák csapata bizony kemény erőpróba elé állított minket. Rendkívül hasznos és kiélezett meccset sikerült megnyernünk, így győzelemmel kezdtük meg a főtábla harmadik fordulójának küzdelmeit.

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00