Sokat javultunk

Serdülő (női)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Horváth Kinga, Gere Kálmán

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-04-14 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia/B 14 16 12 20 62
Női Serdülő 8 11 12 21 52

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Kocsis, Gilicze, SZÁNTÓ 12, Tordai 2, Együd 4, Hock, Polgári 5, Evellei 8, Nagy V. 3, ULICSNIK 13/9, Takács 3

1. félidő

Múlt hét vasárnap találkoztunk ellenfelünkkel Pasaréten, akkor egy nagyon rossz második negyed döntött a két csapat között.
Védekezésünk nem volt rossz az első negyedben, a 14 pontot, amit kaptunk mind saját támadásbeli hibáink eredményezték. Bedobásokból, labdafelhozásból sok eladott labdánk volt, ezt könnyen megbosszulta ellenfelünk.
Második negyedben ugyan nem kaptunk sokkal több pontot a mikéntje volt fájó inkább. Sima egyszerű ad és fuss játékokból a befutót nem ütköztünk meg, könnyen szereztek belőle kosarat.

2. félidő

A harmadik negyedben felváltva estek a kosarak, sok hiba jellemezte mind a két csapat játékát. Támadásban sok mindent próbáltunk, igazán semmi sem hozta meg az átütőerőt. Védekezésben habár nem tökéletesen de sokkal jobban ütköztük le a befutókat.
A negyedik negyed mind a két oldalt pontzáport hozott. Rohanás, kapkodás volt jellemző, mi jöttünk ki jobban belőle, egy ponttal nyertük a negyedet.

Összegzés

Nagyon sokat javultunk a múlt hetihez képest. Teljesen más hozzáállással jöttünk ki a parkettára. Sokkal gyorsabban játszottunk, bátrabban, jobban bírtuk az ellenfél agresszivitását. Nagyon értékes mérkőzés volt, a vereség ellenére. Sok hibánk megmutatkozott, de a hibaszámokra jutott legalább ennyi szép és jó megoldás is! Luca bokájának mielőbbi jobbulást kívánok! A vereség ellenére gratulálok a csapatnak!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…