Szégyenfolt

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Steiner Máté, Lukács Rezső

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2021-12-01 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Zsíros Akadémia/B 14 10 19 21 64
Óbudai Kaszások U18 15 9 11 26 61

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Balogh 14/3, Korpás 5, Sipos 8, Vermes 10, Léh 10
CS: Antal 11/3, Katona 2, Kocsis 1

1. félidő

Nem volt ez benne a levegőben! Nem volt igazán előjele annak, hogy ilyen botrányos mérkőzésben lesz részünk! Komolyan vettük, készültünk is erre a meccsre, a „B” csapatunk eddigi gyakorlatával ellentétben még videóztunk is. Lehet, hogy ezek nem kellettek volna, mint ahogy az sem jött jól, hogy két mezőnyemberünk kiesett a meccs napjára. Az tény, hogy – egy-egy kivételtől eltekintve, – nem a labdaművészeink léptek pályára, de ettől függetlenül egy jó játékot vártunk magunktól és magabiztos győzelmet jóval fiatalabb ellenfelünk ellen.
Ahogy teltek a percek, úgy fagyott ajkunkra az – ekkor, persze, már nem létező,- mosolyunk. Szavakkal nagyon nehéz leírni azt a szégyenteljes produkciót, amit kosárlabda címén bemutattunk. A sportág olyan szintű megcsúfolása zajlott a parketten, amit nagyon ritkán látni és ebből szinte minden játékosunk bőven kivette a részét! A kőbányaiak sem voltak toppon, de ők még a mögé bújhattak, hogy előző nap kadet meccsük volt, ahol a csapatuk nagy része sokat játszott és fáradt volt.
Az idő előrehaladtával a sikertelenségtől még idegesebbé váltunk, és az sem segítette dolgaink jobbra fordulását, hogy az események hatására vezetőedzőnk kommunikációs stílusa soha nem tapasztalt, alantas mélységekbe süllyedt…!

2. félidő

A nagyon pontszegény első félidőt követően vártuk, vártuk, hogy jelentkezzen javulás a mi oldalunkon, de csak nem akart! Ellenben vendégeink egyre inkább összekapták magukat és elkezdtek kosárlabdázni, így fordulhatott elő, hogy egyre távolodtak tőlünk. Megpróbáltunk mindent, de nem tudtunk lépést tartani feljavuló ellenfelünkkel.
Öt perccel a vége előtt már 17 ponttal vezetett a Zsíros Akadémia, ám ekkor, hála kitartó, türelmes és pozitív energiákat sugalló másodedzőinknek csapatunk kivágott egy huszáros hajrát és szorossá tette a végét.

Összegzés

Voltak hiányzóink, többek között a „B” csapatunk leg ponterősebb játékosa sem játszott ma, de az, hogy távollétükben a többiek csak ilyen szinten tudnak teljesíteni, hatalmas csalódás! Azért is érthetetlen, mert a közösen edző keretünk másik fele, az „A” csapatunk egyre jobb formát mutatott az elmúlt időszakban.
A nézőktől kezdve talán egészen Coubertin báróig terjed azoknak a névsora, akiktől elnézést kell kérnünk egy ilyen produkció után! Sokunknak el kell gondolkodnia ezen a mérkőzésen és levonni a megfelelő tanulságokat! Nem lesz könnyű ezt a szégyenfoltot tisztára mosni!

Hasonló tartalmak

  • Az első és az utolsó negyed hibátlan volt. A mérkőzésnek ezt a két fázisát 28 ponttal nyertük meg. Nagy kár azért, ami a meccs másik felében történt. Azt…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-04-16 Kezdés: 18:00

  • A szövetség drasztikus döntése – egyben a történtek alapján sokak által inkorrektnek tartott visszasorolásunk után az alsóházban kezdhettük a „B” döntőbe jutásért való harcot. Ez az ellenfeleinknek sem jelentett jót.

    Szerencsére a Csapat hozzáállásán és a játékunkon nem volt észrevehető a fentebb történtek negatív hatása! Jól álltunk…

  • A 7. forduló első mérkőzését a MAFC Grosics csapata ellen játszottuk. Fontos volt, hogy győztesként hagyjuk el a pályát, mert akkor az utolsó fordulóban a Pest megyei Bajnokság 2. helyezettjével játszunk. Nagyiramú tempót diktáltunk az első perctől, aminek meg is lett az eredménye. Sok könnyű kosarat sikerült…

  • Az alsóház harmadik fordulójában a TFSE és a DKKA várt ránk az L2 teremben.

    Célunk volt, hogy az edzésen gyakorolt mozgásokat beépítsük a támadójátékunkba, minél többet vissza jöjjön, ezért már a bemelegítés során is erre igyekeztünk erre fektetni a hangsúlyt. A Dávid Kornél kezdte jobban a mérkőzést,…