Szép játékkal győzelem

Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Horváth Brunó, Marjai Réka

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2022-03-06 13:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
KLKA Homoktövis 10 4 3 2 9 28
Kaszás Girls U11 16 15 4 28 16 79

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

CEGLÉDI 17, CSOKNYAY 18, KUTROVÁCZ 13, PEREDY 9, Sárközy 3, STERBENZ 16, Szalay 3, Kozák, Thuma

1. félidő

Vasárnap délután került sor a következő kenguru fordulóra. Kicsit lassacskán kezdtünk, 6-2-re vezetett ellenfelünk. Utána egy-két dolgon változtattunk és ezáltal sikerült is fordítanunk. A negyed végén már 16-10 állt az eredményjelzőn nekünk. Második negyedünk lendületes játékkal folytatta a mérkőzést. Védekezésben kevés pontot engedélyeztünk. Előre jó sebességgel mentünk, így félidőre magabiztosan vezettünk.

2. félidő

Félidőben 4 büntetőt dobtunk be, amivel 1 ponttal növeltük előnyünket. A harmadik negyedbe kipontozódott ellenfelünk egyik meghatározó játékosa, így innentől kevés ellenállásba ütköztünk ebben a játékrészben. Próbáltunk gyakorolni a szerzett labdák után, ez hol sikerült hol nem, de a 26 dobott pont dicséretes.
A záró játékrészben sem álltunk meg, tovább növeltünk előnyünket, végül 51 pontos győzelmet arattunk.

Összegzés

Gratulálok a csapatnak, szépen játszva sikerült, magabiztos győzelmet aratnunk. Támadásban több szép egyéni megmozdulást és több szép összjátékot is láthatott az online közönség. Védekezésben is sikerült valamennyit előre lépnünk, de ezen a fronton még mindig rengeteg a javítani való. Rutinos triónktól is nagyon jó teljesítmény érkezett, valamint a kisebbektől Bori és Réka is nagyon bátor játékkal jelentkezett. Szép volt Lányok, Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Hosszú hétvége van mögöttünk, amelyet egy szerdai Kőbánya elleni rangadó és egy hétvégi Országos forduló követ. Mindenkire nagy szükség lesz, hiszen 8 nap alatt 5 meccset játszunk, amely…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-25 Kezdés: 11:00

  • Ellenfelünknek gratulálok a kemény játékhoz, de magunknak is győzelemhez. Tanulásgos lesz remélem a mérkőzés fegyelem és figyelem szempontjából. Szülőknek köszönjük a szurkolást!

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 16:30

  • Lassan kezdtünk, de sikerült felpörögni, melegítésünket komolyabban kell vennünk, a védő teljesítmény azonban megsüvegelendő!

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-24 Kezdés: 12:00