Szépen javítottunk

Dűlői Kaszások

Helyszín: Tüske csarnok – 2. terem

Játékvezetők: Simon Kristóf, Szőts Dávid

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-03-23 15:15:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
MAFC Farkasrét 9 11 7 8 17 52
Dűlői Kaszások 18 6 8 19 9 60

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Dűlői Kaszások: Baracsi -, DEMETER-NYITRAI 1, Halász 2, Hili 1, Kovács-Barcza 1, KÖRTVÉLYESSY 26, KRAJCSOVICH 1, NÉMETH 14, SZÉKELY 13, Starcz -, Wéber 1.

1. félidő

A forduló második mérkőzését a MAFC Farkasrét csapatával játszottuk. A fekete mezesek is alulmaradtak a csepeliekkel szemben, így a csoportban maradás volt a tét. Jól kezdtük a meccset, Peti kezdte meg a pontgyártást, 6-2-re vezettünk, ekkor becsúszott pár hiba mind védekezésben, mind támadásban és máris ellenfelünk vezetett. Peti és Balázs viszont továbbra is eredményesen kosaraztak, Jázmin pedig ismét szép munkát végzett védekezésben ellenfelünk legjobbján.A többiek is hozzátették a magukét, így 19-8-ra vezettünk az első felvonást követően. A második negyedre, magasabb, viszont lassabb fiúk érkeztek a pályára ellenfelünknél, gondoltam ezt majd kihasználhatjuk támadásban…sajnos nem így lett, bár kosárral kezdtük a negyedet, ezt 7 perces gólcsend követte. Nem tudtunk mit kezdeni a nagydarab Mafcosokkal a gyűrű alatt és sajnos csak a negyed végére jöttünk rá, hogy ha széthúzzuk a védelmet és türelmesen játszunk, akkor eredményesek tudunk lenni. A védő oldalon szépen kényszerítettünk ki rossz dobásokat, viszont a lepattanókért nem voltunk hajlandóak küzdeni. Ellenfelünk összes pontját második szándékból (pontosabban volt, hogy nyolcadik szándékból) szerezte.

2. félidő

A büntetőzésünk megint jól sikerült, újra nyolcan találtak be, ez ezúttal plusz egy pont előnyt jelentett számunkra, így 5 pontos előnnyel fordulhattunk a második félidőre. A harmadik negyed nem sokban tért el az elsőtől, Balázs és Peti ott folytatták, ahol abbahagyták, ezúttal 19 pontot szereztek közösen, és a védekezésben is egy pont differencia lett az első játékrészhez képest, ez is a mi javunkra. Az utolsó etapot 16 pontos előnnyel kezdhettük, amire a negyed elején Ati még hármat pakolt. Ezután sajnos túlságosan megnyugodtunk nagynak mondható előnyünk tudatában és szépen apránként egyre közelebb engedtük ellenfelünket, aki ismét szinte csak lepattanókból tudott eredményes lenni. A hetedik percben 4 pontra zárkóztak a farkasrétiek, ekkor Dávidnak volt pár fontos lepattanója és labdaszerzése, melyekkel tartani tudtuk az egy lépés távolságot. Az utolsó két perc fokozott hangulatban telt, közben békási társaink is megérkeztek a saját mérkőzésükből és buzdították a csapatot! Ez plusz erőt adott nekünk, ugyanis több pontot már nem engedtünk a feketéknek, Ati pedig bedobta a fontos büntetőket és ezzel megnyertük a mérkőzést!

Összegzés

Örültem volna, ha sikerül végig megtartani a megnyugtató előnyt és egy sima mérkőzést játszani, de úgy látszik, hogy lassan a védjegyünké válnak a szoros végjátékok. Ezen és az előző mérkőzésen is látszott, hogy agresszivitásban még van hova fejlődnünk, hiszen rengeteg lehetőséget adtunk mindkét ellenfelünknek támadó lepattanókból és szabad labdákból. Ezen mindenképpen dolgozni fogunk, de most jöjjenek a pozitívumok, hiszen mégis csak nyertünk. Örülök, hogy védekezésben sikerült előrelépnünk, sokkal kevesebb faultot kaptunk a nyúlkálásból és csapkodásból és egyre kevesebbszer kell felhívni a figyelmet a helyes védőpozíció megtalálására. Támadásban felállt védelem ellen még sokszor vagyunk türelmetlenek és hozunk rossz döntéseket, viszont sikerült nagyon sok gyors gólt dobnunk. Jó volt látni, ahogy lőjük előre a labdát, a labda nélküli jó helyen indul és a befejezések is egyre pontosabbak, ezt igazolja a 60 dobott pont! Egyénileg, ma Peti nyújtott kiemelkedő teljesítményt, az előző fordulókkal ellentétben most végre kijött neki a lépés, kiváltképp ezen a meccsen, bravó! Végül a büntetőzésért is jár a pacsi, mindkét meccsen 8 találatot jegyeztünk, ez egy meccsen is rekord, nem hogy kétszer egymás után! Látszik, hogy jó úton haladunk, de még így is az elejét tapossuk, úgyhogy ne higgye senki, hogy hátradőlhetünk! Köszönöm a szülőknek és a békási csapatnak a szurkolást! Csak, így tovább! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00