Szoros meccsen hoztuk a kötelezőt

Gyermek (női)

Helyszín: 1237 Budapest, Dinnyehegyi köz 2.

Játékvezetők: Szőke Gábor, Matejovics Márk

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-03-23 09:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Török Flóris Törekvés SE 18 8 18 18 62
Kaszás Girls 10 24 20 17 71

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Csocsán 4, Hámori, Pintye, Csicsvári 2, Bobvos 6, BENE 10, Rompos 4, Csonka 2, Henglár 6, Kerékgyártó 2, Sterbenz 2, CZIRKOS 33

1. félidő

Következő Budapest bajnoki mérkőzésünket a Törekvés ellen játszottuk idegenben. Hazai pályán magabiztosan nyertünk, akkor teljes kerettel voltunk. Most több hiányzónk is volt, és meg kellett küzdenünk a csúszós pályával és a szembe sütő nappal is.
Az első negyedünkből hiányzott két kis „motoregerünk”, így másnak kellett átvállalni az ő feladataikat. Az első percekben nagyon szépen megoldottuk a feladatokat, aztán elfogyott a szufla. Negyed végére az ellenfél kezdeményezett és meg is fordította a mérkőzést.
Második ötösünk higgadtan nem kapkodva játszott, parádés mögé lepésekkel folyamatosan csökkentettük a különbséget, majd át is vettük az vezetést. Védekezésünk is rendben volt.

2. félidő

Második félidőre Zelma és Dodó is csak kevés játékidőt tudott vállalni, így szűkült a rotációnk.
Felváltva estek a kosarak, amikor közelebb kerültek volna mindig volt válaszunk. Ahogy telt múlt az idő az összjátékunk kezdett kopni és inkább az 1-1-re hagyatkoztunk. Védekezésben rengeteg pontatlanságot követtünk el. Hol nem segítettünk, hol túl segítettünk. A lepattanókat nagyon sokszor ellenfelünk szerezte meg és rengeteg próbálkozásukból előbb utóbb pont lett. 8 pontnál közelebb nem engedtük őket egyszer se így a nyomás ott volt, de igazán izgulnunk nem kellett.

Összegzés

Összeségében jó kis meccset játszottunk, szoros körülmények között tudtunk úgy nyerni, hogy mindenkinek jutott játéklehetőség. Kifejezetten örültem, hogy a mögéfutásokat szépen játszottuk meg, és hogy az 1-1 védekezésünk kicsit szigorodott. Még lehet ebben fejlődni, de ahogy edzésen végre elkezdtétek „nyúzni” egymást, ez a jó út. Passzsávban továbbra is gyengén védekezünk, ebben szeretnék előrelépni!!! Jól dolgozott minden pályán lévő játékosunk, két embert emelnék ma ki. Réka 10 pontjának nagyon örültem, aki saját bevallása szerint még sose dobott ennyit. Panka teljesítménye volt még kiemelkedő, a 33 pont önmagában is sok, de nem a pont miatt van most kiemelve, hanem rengeteget készített elő a többieknek, és mezőnyben is nagyot dolgozott. Jövő héten jön a következő U12-es forduló, készülünk a fiúk elleni házi rangadóra. Hajrá Lányok, Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…