Szoros vereséggel kezdtük a Középházat!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Szentpáli-Gavallér Csaba, Ntasis Lazaros, Vb elnök

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2020-10-18 09:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia/A 13 16 16 12 57
Óbudai Kaszások U14 Leány 17 7 16 13 53

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszások Akadémia/A: Babay-B. 4, Horváth H., Mahmoud 1, Csicsvári 4, CSOCSÁN 9, KRONAVETTER 14, Rompos, Bobvos, Bene, Sterbenz 2, Kerékgyártó, Czirkos 19

1. félidő

Vasárnap hazai környezetben kezdhettük meg a középházi alapszakaszt. Nagyon kiegyenlítettnek tűnik ez a nyugati csoport, hiszen a csapatok többsége nagyon közel áll egymáshoz tudásszintben.
Az első negyedet jól kezdtük, ült a játékunk, habár sok eladott labda miatt nem tudtunk nagyobb előnyt kiépíteni, de a 8. percben már 15-7-re is vezettünk. Nagy kár, hogy a negyed végére négy pontra olvadt az előnyünk. A Vasas második negyede nagy magassági fölényben volt, ennek ellenére jól küzdöttünk velük a palánk alatt és sokkal inkább a támadásunk akadozott (7 dobott pont, 11 eladott labda, 12/1 mezőny…).

2. félidő

A Vasas kezdte jobban a második félidőt, a hátrányunkat nem tudtuk eltüntetni folyamatosan 4-6 pont közt mozogtunk. A 7. percben azonban felcsúszott a különbség 12 pontra. Innen a mi perceink következtek és egészen 3 pontra jöttünk vissza a negyed végére. Az ezekben a percekben bemutatott küzdés, és győzni akarás extra volt, ebből kéne sokkal de sokkal több egy 40 perces meccsen. A negyedik negyedben továbbra is a Vasas járt előrébb de nem szakadtunk le, sőt a 8. percben a vezetést is átvettük. Sajnos innentől nem szereztünk már kosarat, ellenfelünk még 3 duplát süllyesztett el, így a végén ők örülhettek.

Összegzés

Nagyon hasznos mérkőzés tudtunk játszani a vendég csapattal. Mezőnyben kifejezetten agresszívan védekeztek, súlyban és magasságban is előnyben voltak. Ennek ellenére sikerült megnyerni a lepattanó csatát, ez dicséretes. Elszórtunk viszont 34 labdát, mezőnyszázalékunk pedig pocsék volt. Két negyedet is megnyertünk, egyben döntetlent játszottunk, a második negyedes -9 pont sajnos ma nem fért bele. Januárban lesz ennek a mérkőzésnek a visszavágója, bízom benne, hogy addigra tudunk annyit előre lépni, hogy vissza tudjunk vágni! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…