Tisztes helytállás a lányok ellen

Helyszín: Zrínyi Gimnázium – 1108 Budapest, Mádi u. 173.

Játékvezetők: Kovács Róbert, Nagy Joel

Nézők száma: zárt kapu

Mérkőzés időpontja: 2021-11-14 12:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások Girls 10 14 4 15 10 53
U12 Kaszás Boys 4 8 3 12 3 30

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Daróczi G 7, Udvardi, Győr B 3, Krémer D, Zöllner K, Sándor F 3, JÁNOSI G 11, Baranyai K, Berlinger 2, Csizmazia 5

1. félidő

A Vasas meccs után házi rangadó következett Kőbányán, hiszen a Kaszások Girls ellen játszottunk. Tudtunk, hogy az első meccsnél sokkal jobban kell koncentrálnunk védekezésben és támadásban ha jó meccset szeretnénk játszani a lányok ellen. Szerencsére a fiúk bátran és jó lendülettel kezdték meg a mérkőzést és habár összesen 4 pontot szereztünk, voltak kifejezetten szép támadásaink. A második negyedben már 8 pontot sikerült szereznünk Fülöp, Geri és Balu kosaraival, majd 3 sikeres büntetőt követően mehettünk pihenőre.

2. félidő

A második félidőben cél volt, hogy a fáradtság ellenére fenn tudjuk tartani a koncentrációnkat és a küzdő szellemet. A harmadik negyed kifejezetten jól sikerült, Jánosi Geri 8, Csizi 3 és Márk 2 pontot rakott a közösbe, így összesen 12 pontot szerezve a játékrészben. Bravó! Az utolsó 8 percben már mink két oldalt látszódott a fáradtság, sok hiba és fault jellemezte a játékot. A végeredmény 53-30 a lányoknak.

Összegzés

Gratulálok a csapatomnak az egésznapos teljesítményhez, a lányoknak pedig a szép győzelemhez 🙂 Remélem következő alkalommal 12-en tudunk jelen lenni. A betegeknek, sérülteknek jobbulást kívánok. Köszönjük a szülőknek a támogatást és a segítséget!
Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…