U12-es fiaink is javában készülnek

Második hete zajlik az edzőtábor a Kaszás csapatok számára, az ismerkedést és a visszaszokást követően már mindenki gőzerővel tréningezik. Továbbra sem csak a központi csarnokban pattog a labda, ismét küldtünk csapatokat Esztergomba is. A fiú gyermek gárdánk tagjai ráadásul először élhették át az otthontól távoli készülés gyönyöreit, Medve Milán vezetőedző így emlékezik vissza az együtt töltött napokra.

 

„Nagy izgalommal indultunk útnak hétfőn délelőtt, hiszen első vidéki edzőtáborozásunk várt ránk Esztergomban. A szülők segítségének köszönhetően kényelmi szempontból meglehetősen kellemes körülmények között telt az utazás és a bepakolás is. Miután elbúcsúztunk kísérőinktől, az első eligazítások és az ebéd következett, majd útra keltünk. Irány a tornaterem!

 

Az első edzést követően volt lehetőségünk csobbanni egyet, a csapat minden tagja számára felfrissülést jelentett a vízben töltött idő. A vacsora után kis idővel újra munkába álltunk, az esti edzésen is igyekeztünk tenni a fejlődésünkért.

 

Kedd reggeltől beálltunk a háromedzéses ritmusra, melyet a szerda délutáni pihenő tört meg, de ezt egyáltalán nem bántuk. Jól esett mindenkinek a lazítás, strandolással, focizással ütöttük el az időt. Az esti gyakorlás után siettünk haza, mert várt minket a meglepetés. Szülői jóindulatnak hála, fagyival ünnepelhettük a nap végét. Nagy köszönet ezért a kedvességért is.

 

Csütörtökön már újra három tréning várt ránk. A délutáni után tartottunk egy nyilvános értékelőt, ahol mindenki megtudhatta, hogy eddig önmagához képest hogyan dolgozott a felkészülés során. Bízom benne, hogy tudtak ebből motivációt meríteni a fiúk az előrelépéshez. Az esti edzésnek a zene adta a különlegességét, majd egy közös pizzázással zártuk az utolsó teljes napot.

 

Pénteken délelőtt még egy edzés várt ránk, amit mindenki becsületettel meghúzott, majd nem sokkal 12:00 után már mindenki Budapesten volt, ismételten a szülők jóvoltából is. Összességében hasznos hetet hagyunk magunk mögött, amely remekül szolgálta a versenyszezonra történő felkészülésünket. Köszönet egyesületünk vezetőinek a lehetőségért, és a szülői gárdának a teljes támogatásért és a rengeteg segítségért. Az utánunk utazóknak eredményes edzőtábort kívánunk. Hajra Kaszások!”

 

 

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00