U12 Fiú: Parádés évzáró

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Hartai Tamás, Porkoláb Mercédesz Anett

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2023-12-17 13:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Zsíros Akadémia Kőbánya 2012 6 10 8 8 32
Óbudai Kaszások U12A 14 21 24 32 91

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: GYŐR 11, BALÁZS 7, KERN 4, FEKETE 8, MÉHES 21, HELFER 2, SOÓS 13, FIZESAN 2, KISS-HINDULÁK 14, BOGNÁR, NÉMET 9/3

1. félidő

Ezúttal hozzánk hasonlóan, szintén egy U12-es korosztályú csapattal kerültünk szembe a Serdülő B bajnokságban. Ezeknek a meccseknek is tudunk örülni, hiszen amellett, hogy megtapasztaljuk milyen a nagyobbak ellen játszani, néha jól jön a gyakorlás a velünk egyidős csapatok ellen is. Jó mentalitásban kezdtük a mérkőzést, viszont eltartott egy darabig, amíg a kivitelezésünk is a helyére került. Az első negyedben Győr Balu remek munkát végzett védekezésben a labdafelhozón, és a negyed végére a többiek is szépen felnőttek hozzá a játék ezen aspektusában, hiszen egyre szorosabb passzsáv védekezésünkből sok labdát tudtunk szerezni. A védekezésünk tehát rendben volt, de ziccereinket elég rossz százalékkal értékesítettük, így csak 14 pontot sikerült szerezni az első játékrészben, noha lehetett volna a duplája is, ha kicsit pontosabban célzunk. A második negyedünk is nehézkesen kezdett, nagyjából ugyanaz mondható el, mint eddig, jó mentalitás védekezésben, ám sok szabálytalanság és képzetlenségi hiba a támadó oldalon. Azonban mivel tényleg mi voltunk az élesebb csapat a pályán, és a második sorunk kezdett belendülni a negyed végére, így is sikerült egy magabiztos előnyt kiépíteni a szünetre.

2. félidő

A második félidőre pedig szerencsére a dobóformánkat is megtaláltuk, amelynek köszönhetően egy örömjáték vette kezdetét. A jó védekezésekből tudtunk indulni, és mivel mindenki kivette a részét minden játékelemből, így szinte mindig más játékosunk került gólhelyzetbe, melyeket ebben a szakaszban már sokkal eredményesebben használtunk ki! Egy kiemelkedő gólvágó azért így is akadt a mai napon, nem más, mint Zümi, aki 21 egységgel terhelte meg a Darazsak gyűrűjét! Többnyire jobb kézzel…;) A mérkőzés végére már annyira belejöttünk a játékba, hogy több üres hárompontos kísérletünk is volt, Zoli pedig a periméteren túlról is jól célzott, ami szép lezárása volt a mérkőzésnek.

Összegzés

Gratulálok a ma mutatott játékhoz a csapatnak! Jó volt visszalátni az edzéseken gyakorolt elemeket, ahogy azt is, hogy képesek voltunk egy mérkőzésen belül is tanulni a hibáinkból és kijavítani azokat, de a legjobban az önzetlen csapatjáték és a fegyelmezett védekezésünk miatt vagyok büszke a társaságra! Szép lezárása volt ez az évnek, remélem a mai formát és hozzáállást visszük tovább 2024-re is a keményebb mérkőzésekre! Csak így tovább, hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…