U12 Lányok: A jó hangulat állandó

A női szakágunk ezen a nyáron már három edzőcsoporttal készült a következő bajnoki évadra. Bár a létszám nem mindig volt ideális, a lelkesedésre és a lányok hozzáállására nem lehetett panasz. László Boróka vezetőedző készített egy beszámolót a legfiatalabb hölgyek edzőtáboráról.

 

Nagyon izgatottan vártam az augusztus kezdetét, hiszen egy teljesen új közegbe kerültünk a lányokkal, akik sem engem, sem egymást nem ismerték. Nagy örömömre már az első edzéseken is jó hangulat uralkodott, barátságok kezdtek kialakulni, amik azóta csak erősödtek.

 

Az edzőtábor budapesti részén összesen tizenöt játékosunk jelent meg a leendő csapatból: volt, aki egyetlen edzésről sem hiányzott, és volt, aki akkor jött le megismerkedni velünk, amikor éppen két nyaralás között volt egy szabad délutánja.

 

Az edzések nagy része az alapokról szólt, hiszen csapatunk U12-es besorolása ellenére túlnyomó részben U11-es játékosokból áll. Már egy hét munka után is ugrásszerű fejlődést láthattunk mindenkinél Dávid bácsival. Le a kalappal a lányok előtt, hogy szó nélkül végig csinálták a kétórás edzéseket a 30 fokban!

 

Augusztus utolsó hetében a Tamásiban rendezett egyhetes edzőtáborral koronáztuk meg a felkészülést, amelyre óriási örömömre heten is bevállalták az utazást; öten ráadásul annak ellenére, hogy még sosem vettek részt ottalvós táborban. Sajnos ez a szám kedd estére hatra redukálódott.

 

A lányok a szuper hangulat mellett rengeteget fejlődtek a nyolc edzés alatt, amelyek során kicsit túl tudtunk lépni az addig szorgalmasan gyakorolt alap feladatokon is. Akár reggel fél 9-kor, akár este 7-kor volt az edzés, mindenki nagyon szépen és lelkesen dolgozott az egész hét folyamán. Az U13-as csapat Szekszárddal játszott edzőmérkőzésén négy játékosom is pályára léphetett, ahol nagyon bátran és ügyesen játszottak mindannyian.

 

Kedd este közös filmezés volt az U13-as csapattal, szerda délután a fürdőben kipihentük az augusztusi munka fáradalmait, illetve a lányok nagyon sok időt töltöttek a csapatépítéssel is: rengeteget társasoztak, kártyáztak, beszélgettek együtt.

 

Hiszem, hogy egy nagyon jó társaság leszünk a szezon során, és remélem, minél több új játékos fog csatlakozni hozzánk szeptemberben. Az augusztusi edzőtábor véget ért, kezdődhet a bajnokság! Csak így tovább, lányok!

 

 

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00