U12/B: Boldogan zártuk a bajnokságot

A Gyermek bajnokság 2023/24-es kiírásának utolsó fordulójában két ismerős csapattal mérkőzjettünk meg. A TFSE A csapatával kezdtünk, akik ellen fölött győzelmet arattunk legutóbb. Egész héten remekül edzett a csapat, ígx reménykedtem, hogy ma megmutatjuk a kilátogatóknak és magunknak, hogy mire vagyunk képesek és mennyit fejlődtünk. Ehhez képest szörnyen kezdtük a meccset, rádobásunk is alig volt, szinte minden labdát elszórtunk. A második sorunk már koncentráltabban játszott és szépen lassan egyre jobban távolodtunk ellenfelünktől. A második félidőre már mindenki nelejött a játékba, és kezdtem visszalátni azokat a dolgokat, amik miatt  dicsértem a srácokat egész héten!

A második mérkőzést Egyesületünk U11-es csapata ellen játszottuk pihenő nélkül. Előző találkozásunk alkalmával legyűrtek minket a kicsik, reméltem, hogy most egy kicsit több pihenővel és bővebb kerettel, nem törik bele a bicskánk a két egymást követő mérkőzésbe. Öörmömre jól is kezdtünk, magabiztosan irányítottuk az első negyedet minden szempontból. Aztán a másodikban Bence bácsi csapata vérszemet kapott és pikk-pakk visszaküzdötték magukat a meccsbe. A második félidő hasonló forgatókönyv szerint alakult, elléptünk a harmadik játékrészben, a negyedikben pedig visszakapaszkodtak a hátunkon a fitalaok. A végjátékban viszont mi tudtunk pontosabban játszani, így kiélezett harcban ugyan de megnyertük a mérkőzést!

Örülök, hogy ezzel a két győzelemmel jó szájízzel tudjuk lezárni az idei hullámzó, olykor viszontagságos idényt! Megérdemeltük a két győzelmet, hiszen tényleg nagyon szépen dolgozott a csapat egész hónapban az edzéseken, és külön öröm, hogy ezt mérkőzésen is meg tudtuk mutatni! Köszönöm a csapatnak, szülőknek és minden közvetett vagy közvetlen résztvevőnknek a támogatást és munkát! Sokat fejlődtünk idén, de még bőven van hova, úgyhogy nem állunk meg! Hajrá Kaszások!

Első mérkőzés:

2024. áprilirs 20. 13:30 – Lázár Ervin Általános Iskola

ÓBUDAI KASZÁSOK/B – TFSE  60:19  (6:2; 16+3 : 6+4; 21:4; 14:3)

Kaszások: NAGY 10, Merkl 2, Jakab 5, KULIN 2, Dörfler, Miklós 2, Soós 4, FEKETE 13, Temesi 5, Kern 6, VECSERI 9, Bognár 2,

Második mérkőzés:

2024. áprilirs 20. 15:00 – Lázár Ervin Általános Iskola

Kaszás Boys – ÓBUDAI KASZÁSOK/B 47:50  (2:13; 13+6 : 4+3; 11:18; 15:12)

Kaszások: Kaszások: NAGY 5, Merkl 3, JAKAB 8, Kulin, Dörfler, Miklós 2, SOÓS 12, FEKETE 9, Temesi 1, Kern 4, Vecseri 2, Bognár 4,






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…