U16 EYBL: Lefőtt a kávé

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Gaál István, Oláh Márk

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-11-16 18:30:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
BK Pardubice 27 14 27 14 82
Kadett I. (ffi) 10 22 14 13 59

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Dobossy 7, Chabot 2, Vasali, ORBÁN 14, SAFRANKA 14
CS: Varsányi 3/3, Koloszár 2, DÓCS 10, Korompay 2, Csocsán 2, Korpás 3/3, Medveczky

1. félidő

Az előző napi finnek elleni egylabdás diadal után nagy önbizalommal vártuk a csehek elleni meccset, úgy tűnt az eddigiek alapján, hogy ők azért a verhető kategóriába tartoznak. Pláne, ha hasonlóan játszunk, mint északi nyelvrokonaink ellen.
Azzal azonban nem számoltunk, hogy ennyit kivesz belőlünk az a csata. Pedig az első két meccset viszonylag széles rotációval játszottuk, mégis a harmadik találkozóra már egyértelműen lemerültek az akkumulátorok és nem bírtuk az ellenfelünk által diktált óriási tempót.
Az első félidőben még mindig vissza tudtunk kapaszkodni nagyobb hátrányból és a szünetben lőtávolon belül tudtunk maradni.

2. félidő

A második félidőben már nem tudtuk tartani a fel-alá cikázó cseheket, akik nagyon érdekes stílust képviseltek. Gyakorlatilag egy pillanatig nem álltak meg, nem is volt felállt védelem elleni játékuk, egy kicsit kamikáze módon egyből megpróbálták bontani a védelmünket, amiből, ha nem tudták befejezni, ki-, vagy leosztották a labdát és ezekből is nagyon agresszíven támadták a gyűrűnket. A két magasuk, sajnos, korlátlan úr volt a palánk alatt, 30! támadó lepattanót szedtek, és 4-es, ill. 5-ös poszton nagyon elvertek minket.
Az elfáradásból adódóan rengeteget hibáztunk, olyanokat, amelyek ezen a szinten már komolytalannak számítanak. Nem túl jó szájízzel jöhettünk le a pályáról!

Összegzés

Valószínűleg, ha a torna első vagy a második meccsét játsszuk ellenük, egész más lett volna a játék képe, így egyértelműen fizikálisan fölénk kerekedtek. A fiúk megpróbálták odatenni magukat, de mentálisan is elfáradtunk erre a meccsre.

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…

  • Vasárnap játszotta a korosztályos versengés záró alapszakasz fordulóját az U12-es fiú csapatunk. Meggyőző és lendületes játékkal egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a szereplést az A csoportban.

    Büszke vagyok a csapatomra, mert a mai teljesítményükkel megmutatták hogy a főváros legjobbjai közé tartozunk.Mindent viszont láttam tőlük abból amit…