U16 Fiúk: Kevesebben, de jobban

A tavalyi csapatlétszámhoz képest kevesebben, de homogénebb csoporttal vágtunk neki az augusztusi alapozásnak. Sokan kiöregedtek a Kadet korcsoportból, helyüket a serdülő csapatból érkező játékosok foglalták el. Az első hét mindig nehéz, nehézkes a visszarázódás a mindennapos edzésekbe, izomlázak, mind nehezítik az első hét munkáját. A második héten már átlendülve a kezdeti nehézségeken tudtuk jó ütemben folytatni a megkezdett munkát. Tamásiban a csapat összekovácsolásán túl az is a kitűzött célok között szerepelt, hogy azon játékosok, akik technikailag és taktikailag le voltak maradva a keret elejéhez képest, azok minél inkább felzárkózzanak és váljunk ezáltal még egységesebb csapattá.

 

Véleményem szerint ez tökéletesen sikerült elérnünk az edzőtáborban. A délelőtti edzéseken a labdás technikai feladatokon kívül nagy hangsúlyt fektettünk a spacing helyezkedések gyakorlására, illetve játékaink minél pontosabb begyakorlására. A délutáni edzéseken a sok dobó feladat mellett a védekezés alapelveit ismételtük át a különböző feladatok gyakorlása során. Az esti edzéseken mindig játék volt a program, ahol hol focival, hol pedig 5-5 elleni komoly rangadókkal kápráztatták el az edzőket és a kilátogató junior nézőket.  Az utolsó este egy edzőmérkőzés keretén belül megmérkőzött egymással a Junior/B csapat és a Kadet csapat. A fiúk nem vallottak szégyent és ámbár hibák becsúsztak elől és hátul egyaránt, de egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen szerezhettek értékes tapasztalatokat az idősebbek ellen.

 

Az edzések között mindig igyekeztünk csapatépítő játékokat szervezni. A teljesség igénye nélkül volt pingpong, Playstation, uno és sakk parti csaták. Ezek a játékok is napról napra közelebb hozták a srácokat egymáshoz és segített abban, hogy egy egységesebb csapatként hagyjuk el a tábort.

 

A munkát folytatjuk itthon és várjuk a selejtezőket, hogy kezdetét vegye a 2021/22 szezon.

Hajrá Kaszások!

 

 

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…