U16: Ott vagyunk a kiemelt rájátszásban

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Kapros Roland, Szőts Dávid

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2020-02-09 14:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai KA 20 18 24 18 80
Vásárhelyi KA/A 19 12 20 15 66

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai KA: VARSÁNYI 5/3, Dobossy 4, Koloszár 9, ORBÁN 27/6, SAFRANKA 18

CS: DÓCS 17/3, Vasali, Korompay, Léh, Korpás, Katona, Duránszkai.

1. félidő 

Az első mérkőzésen, idegenben, viszonylag nagyobb előnyt szereztünk, de ez egyáltalán nem kényelmesített el minket, és nagyon komolyan vettük a keresztjáték második mérkőzését. Volt rajtunk nyomás rendesen, hiszen a fejlődésünk szempontjából sem volt mindegy, hogy a kiemelt bajnokság rájátszásában vagy a jóval gyengébb regionális bajnokságban folytatjuk.

A vásárhelyiek is nagyon szerettek volna bekerülni és egyértelmű volt, nemhogy nem adják fel a párharcot, hanem mindent megpróbálnak majd, hogy ledolgozzák a 13 pontos hátrányukat.

Úgy kezdtünk, ahogy egy ilyen helyzetben, a viszonylag sokat utazó ellenfél ellen kell, ellentmondást nem tűrően! Pár perc alatt megléptünk 10 ponttal, gyorsan, pontosan játszottunk, lendületben voltunk.

Ennél a tempónál muszáj volt cserélni és, sajnos, az új emberek nem tudtak jól beszállni. A védekezésünk is visszaesett, és támadásban is pontatlanná váltunk, egymás után adtuk el a labdákat, így az első negyed végére éles lett a meccs. Szomorú ez így, mert ugyan Dócs később feljavult és komoly érdemeket szerzett a biztos győzelemben, de mezőnycseréink nagyon halovány teljesítményt nyújtottak.

A második negyed hullámzó volt, hol megléptünk 6-8 ponttal, hol visszajöttek egál körülre a lendületbe jövő és új erőre kapó vendégek. Safranka gondoskodott arról, hogy egy kicsit megnyugodhassunk, a negyed végén, válasz nélkül dobott 5 pontjával összesítésben már a lélektani hátáron mozgó 20 pontos előnyt is elértük, ami azért mindenképpen jó alapot adott a folytatásra.

2. félidő 

Természetesen a vásárhelyiek nem adták fel és védekezésváltással próbáltak új lendületet venni. Örömteli, hogy ez egyáltalán nem zavart meg minket, sőt a 3. negyed közepére Koloszár büntetőjével már 16 ponttal vezettünk, eldőlni látszottak az érdemi kérdések. Ez egy nagyon fontos periódus volt a párharc tekintetében, és ugyan még közelebb férkőzött ellenfelünk a negyed végére, de 10 ponton belülre már nem tudtak kerülni.

A negyedik negyedben a parádézó Orbán vette kezébe a karmesteri pálcát és zsinórban 10 pontot dobva végleg eldöntötte azt, hogy mi készülhetünk a kiemelt bajnokság rájátszására.

Összegzés 

Újra a hazai legjobbak mezőnyében vagyunk és ez komoly részsiker a szezonunkban. Egy összeszokott, egységes, jó csapatot győztünk le, bár voltak nehéz pillanatok a két mérkőzés során, azért az is nagy dolog, hogy különösebben izgulnunk sem kellett. Sokat számított, hogy Koloszár most már a hazai bajnokságban is a rendelkezésünkre áll, ill. jócskán profitáltunk a szezonunk eddigi tapasztalataiból. Jól használtuk ki magassági fölényünket és komplexebb kosárlabdát játszottunk ellenfelünknél.

Nincs idő az ünneplésre, hiszen egyből következik a kiemelt bajnokság alsóházi rájátszása, ahol a Kecskemét, a Kőbánya és Honvéd csapataival küzdünk a továbbjutásért, amit a csoportból az első két csapat vív majd ki. Nem feltétlenül mi vagyunk az esélyesei a továbblépésnek, de mindent megteszünk érte!

Hasonló tartalmak

  • Tudtuk, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés, igyekeztük ehhez mérten készülni. A közel 100 pont szép eredmény, azonban 75 kapott pont sok, ami mutatja, a második félidei dekoncentráltságunkat.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-05-11 Kezdés: 16:10


  • Voltak kitűzött feladataink a mérkőzésre – nem az eredmény! – de csak kevésszer tudtuk megvalósítani. Az elképzelés kicsit több lett volna, ezért nem lehetünk elégedettek. Ezt a tapasztalatot…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2024-05-09 Kezdés: 18:10

  • A Gyermek Kupa idei kiírása a tavalyihoz hasonlóan országos döntő helyett egy Szakmai Tornával záródott, amelyet Nyíregyházán rendeztek meg számunkra, és még 3 másik régiós győztesnek.  Csapatunk 8 forduló alatt bizonyított budapesti második helyével bizakodva, azonban kicsit vakon vágott neki a vidéki útnak, hiszen semmilyen előzetes információnk…

  • A bajnokság utolsó fordulóján ismerős csapatokkal játszottunk. A Törekvés lányokat jól ismertük, készültünk rájuk, de mégsem találtuk az ellenszert a fizikai fölény és a zaklató védekezés ellen. Egyételműen fejlődtünk, de pontatlanságaink kijöttek, ha dobás közben vagy labda vezetés közben a védő túl intenzív volt. A labda nélküli…