U18: Javában zajlik a felkészülés!

Idén viszonylag kevesebb idő jutott a nyári pihenésre játékosaink számára, hiszen a június végi szezon befejezés után, aug. 2-án elkezdtük a felkészülést az előttünk álló feladatokra. Természetesen Kürtösi Zsolt erőnléti edzőnktől megkapták a fiúk a nyári kondi programot, így aktívan töltötték a pihenőidőszakot. Úgy tűnik, hogy a nagy többség lelkiismeretesen végezte ezeket az egyéni edzéseket, mert jó erőállapotban kezdhettük meg a munkát augusztus első hétfőjén.

 

 

Az ilyenkor szokásos alaptechnikai-, és taktikai elemek ismétlésével kezdtünk, majd ahogy teltek a napok egyre haladtunk az összetettebb feladatok felé. Az első két hétben a Rádl árok utcai csarnokunkban, azt követően a szokásos vidéki helyszínünkön, Tamásiban készültünk.

 

 

A tolnai kisvárosban évről-évre nagyon jól érezzük magunkat, nagyon ideális helyszíne edzőtáborainknak. A Frank Sörözőben kiváló ellátást kapunk és az, hogy kényelmes szállásunkról egyből az edzéshelyszínünkként szolgáló nagycsarnokba tudunk toppanni, nagyon megkönnyíti a munkánkat. Csak az első két nap tapasztalható nagy meleg hátráltatott minket egy picit, de egy strandon eltöltött délutánnal ki tudtuk cselezni a „mostoha” időjárást. A 3. naptól kezdve, egy kiadós vihart és egy kellemes lehűlést követően sokkal ideálisabb hőmérsékletben folytathattuk, így minden akadály elhárult az elől, hogy elvégezzük a tervezett edzésmunkát.

 

 

A tavalyi junior edzőcsoportunkban nem volt meg a kellő összhang, és ez, valamint a járványból adódó kialakult helyzet miatt igencsak sok keserű tapasztalattal „gazdagodtunk”! Azok után üdítő volt az a munkamorál, mentalitás, ahogy a fiúk a felkészülés során edzettek! Persze ez ilyen szinten már így természetes, ennek így is kell lennie! A 2004/05-ös korosztályunk régóta jól ismeri egymást, jó pár szezonban edzettek már együtt a múltban, egységes, jó közösséget alkotnak. Bízunk egy sikeres és teljes szezonban, olyanban, ahol megfelelő mennyiségben tudunk edzeni, és ebből kifolyólag olyanban, ahol egyénileg és csapatként is sokat fogunk fejlődni!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…