U21: Mi lett volna, ha…

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: KRUK MELINDA, BORSOS BALÁZS

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2024-11-16 19:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Jászberényi KSE U21 20 24 25 15 84
Óbudai Kaszások U21 19 21 23 16 79

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: SZABÓ 18/3, HORVÁTH 30/9, Varsányi 11/3, Tóth 6, Hajdu 5
Cs.: Szabados 4, Kolozsvári 5, Goór, Varga, Michel, Horváth

1. félidő

Az idén is jól szerepelő, jó erőkből álló JKSE volt vendégünk, legutóbbi szoros vereségünket szerettük volna feledtetni.
Az első negyedben kiegyenlített játéka kissé csalóka, ha csak az eredményt nézzük, felváltva estek a 4-6 pontos futások, nekünk a negyed végére sikerült egyet időzíteni, így bőven látótávolságon belül fordultunk.
A második felvonásban változott a játék képe, adok-kapok alakult ki, a védekezés csak, mint fogalom, illetve beordibált szentencia volt jelen. Előre azonban egészen élvezhető mérkőzést lehetett látni helyenként.

2. félidő

harmadik negyedben rettenetesen kezdtünk, kissé beakadtunk és sokáig úgy nézett ki nem fogunk tudni megújulni. Egy rotációval később azonban már ismét mérkőzésben volt a csapat, köszönhetően a cserék jó védekezésének!
A negyedik negyedben teljes fordulás, védekezés elő, támadás hátra, a lassuló ponttermés picivel jobban kedvezett nekünk, azonban a végjátékban 2 üres támadás megpecsételte a sorsunk!

Összegzés

Igyekeztünk a mérkőzés nagyobb részében, sajnos egyénileg leginkább, ez lett a vesztünk.

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…