Újból egy csoporttal feljebb léptünk!

Kaszás Boys

Helyszín: Zrínyi Gimnázium 1108 Budapest, Mádi u. 173.

Játékvezetők: Szőke Gábor, Koncsag Csaba

Nézők száma: 25

Mérkőzés időpontja: 2019-02-16 17:00:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
SZPA-HSE Oroszlánok 8 4 2 6 14 34
Kaszás Boys 8 7 5 13 16 49

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Kaszás Boys: Borsányi 6, Daróczi, Dózsa 3, HALÁSZ 6, Henye 5, Herczeg 1, Kőszeghy 6, Mityók 6, NESZMÉLYI 10, Paár 2, Páll 2, Székely 2.

1. félidő

Az első negyed közepén érkeztem a csarnokba a másik helyszínről. A fiúk azzal fogadtak, hogy az ellenfél csak kilenc fővel érkezett, így már biztosan nyertünk. Nem mindig jó, ha ilyen tudattal játszunk mérkőzést, ezért kíváncsi voltam, hogy a kényelmességet vagy a küzdést választjuk-e. Az egész első félidő során jó mentalitásban játszottunk, a csapat betartotta Bence bá és Dávid bá utasításait. A védekezésünk ismét jobb volt, mint egy fordulóval ezelőtt, és támadásban is egyre többet futottunk a széleken. Sajnos a befejezések nem mentek túl jól, ennek ellenére a szünet előtt három ponttal vezetni tudtunk.

2. félidő

Öt találatot szereztünk a vonal mögül, így a második félidőre már hat pont volt az előnyünk.
Egyre fáradó ellenfelünkre próbáltunk nyomást helyezni, hiszen nekünk volt egy mérkőzésnyi pihenőnk. Jól olvastuk az emberelőnyös szituációkat, így a harmadik negyed elején egy 9:0-s rohammal lőtávon kívülre tereltük az Oroszlánok játékosait. Ez a negyed vártnál korábban ért véget, így a lendületünket nem tudtunk teljes mértékben kamatoztatni. Az utolsó nyolc perc kicsit formabontó volt abból a szempontól, hogy egyik csapat sem fektetett nagy energiákat a védekezésre. Majdnem hogy testvériesen osztoztunk a 30 ponton. Győzelmünknek köszönhetően legközelebb már a H-csoportban bizonyíthatunk.

Összegzés

Szépen menetel a csapat az utóbbi időben, kezd egyre tudatosabbá válni a védekezés, amellett, hogy a srácok is egyre jobban összeszoknak. Folyamatosan dolgozunk, hogy fejlődjünk, a következő három hétben is erre kell törekednünk. Ha minden igaz, legközelebb már a Tüske csarnokban játszhatunk! Nagy öröm, hogy kiérdemeltük ezt, főleg azok után, hogy a mai körülmények olykor hagytak némi kívánni valót maguk után. Bence bának és Dávid bának ezúton is köszönöm a segítséget. A szülőknek pedig ismételten köszönet a csapat buzdításáért! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…