Védekezős meccs

Kadett I. (ffi)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Szabó István, Koncsag Csaba

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2018-12-11 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
KLKS/A 18 20 19 4 61
Kadett I. (ffi) 17 14 8 12 51

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: DOBOSSY 7, Fey, JÁVORSZKI 10, KORKIN 25/3, Dócs 1
CS: Chabot 1, Szoboszlai 4, Finna 1, Safranka, Varsányi, Sebők 2

1. félidő

A cél az volt, hogy feledtessük az első meccset, ahol idegenben már az elején átrohantak rajtunk a Kiss Lenkések és nagyon sima meccsen, csúnya zakót mértek ránk. Ez sikerült, kemény harcos védekezésünk lehetővé tette, hogy az első negyedben mi jártunk előrébb. A kezdő ötösünk nagyon stabil volt, de amikor elkezdtünk cserélni, kezdtünk visszaesni és nőtt az eladott labdáink száma is. Benyeltünk egy 0-10-et is a félidő közepén.
Ellenfelünk váltogatta a védekezését, ezt hol jól, hol kevésbé jól reagáltuk le, de volt tartásunk. A második negyedben nagyobb hátrányból is vissza tudtunk jönni.

2. félidő

A harmadik negyed volt a leggyengébb periódusunk, főleg az egy-egy elleni védekezésünk esett vissza a korábbiakhoz képest. Nagyon sok támadólepattanót engedélyeztünk, amit második-harmadik szándékból ki is használtak a sárga-kékek.
Az utolsó etapban már kevesebbet játszottak ellenfelünk kulcsemberei ezt kihasználva eredményesebbek tudtunk lenni elől és hátul is.

Összegzés

Most már hozzászokhattunk az utóbbi időben, hogy több meghatározó játékosunk nélkül lépünk pályára. Így volt ez a KLKSA/A elleni visszavágón is, és az mindenképpen örömteli, hogy a védekezésünk így is egész stabil volt.
Támadásban azonban nem tudtuk pótolni a hiányzóinkat és Korkin extrája kellett ahhoz, hogy szoros meccset tudjunk játszani. Artem most már hétről hétre nagyon jól teljesít, látszik a rengeteg egyéni edzés is, szépen fejlődik. Védekezésben is egyre megbízhatóbb, ma minden téren csapatunk vezére volt.

Hasonló tartalmak

  • Idén a kadett csapattal elsődleges célunknak az országos főtáblára való került tűztük ki. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hisz a csapat nagy részben átalalkult. Első meccsünket a Csata DSE fiatalabb tehetséges csapatával játszottuk. Igazi első meccs volt, sok izgulással és pontatlanággal. Az első félidőben meghatározó volt…

  • Bár innen is a továbbjutás és a 32-es főtáblára kerülés volt a célunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legnehezebb csoportba kerültünk a sorsoláskor. Elenfeleink az előző szezonban „A” döntőben szereplő csapatok voltak, mi mégis hittünk benne, hogy tovább tudunk jutni. Volt olyan mérkőzés, ahol a tisztes helytállás…

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…