Védekezős meccs

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Szőts Dávid, Győri Ferenc

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2019-04-09 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Gödi SE 11 7 10 20 48
Kadett I. (ffi) 11 23 16 17 67

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Dobossy 6, VARSÁNYI 17/9, Fey, Csocsán 1, Léh
CS: Chabot, BAI 10, Finna 2, SZOBOSZLAI 3/3, KORKIN 25/6, Sebők 4

1. félidő

Kedden este a gödiek látogattak Óbudára. Fűtött minket a visszavágás vágya, hiszen bő egy hete, igaz tartalékosan és a sorozatmeccsek miatt fáradtan, de simán felül múlt minket az akkor jól játszó hazai, gödi csapat.
A hétvégén, egy rangos nemzetközi tornán részt vevő Budapest-válogatottjaink pihenőt kaptak erre a meccsre, így az első negyedet játszó 2004-es sorunkban, magas poszton, a Csocsán-Léh duóval indultunk a csatába. Ők is, és a többiek is nagyon odatették magukat védekezésben, de kezdeti jó játék után megakadtunk támadásban és az első negyed második felében már csak 3 – büntetőből elért, – pontra futotta erőnkből.
A második negyedben jöttek 2003-asaink, és jó csapatmunkával, valamint Bai és Korkin eredményes támadás befejezéseivel megnyugtató előnyre tettünk szert.

2. félidő

Fordulás után jól kezdtünk, a harmadik negyed első öt percében nem kaptunk gólt és mivel – megint bomba formában játszó – Varsányi kétszer is beköszönt a tripla vonalon túlról, valamint Korkin továbbra is szorgosan termelte a pontokat, lőtávolon kívülre kerültünk vendégeinkkel szemben.
Bár az utolsó felvonásban már egy kicsit kiengedtünk, közelebb is jöttek a gödiek, az utolsó 7 pont a mienk volt így alakult ki a különbség, ami most reális is volt a két csapat között.

Összegzés

Hátul szinte mindenki jól teljesített, viszont jó lett volna, ha nem csak 3-4 játékosunkban van pont. Az odavágón 85 pontot kaptunk, úgyhogy ilyen szempontból kijár a kalaplengetés, sok hibára késztettük ellenfelünk és egyértelműen a védekezésünknek köszönhető, hogy ilyen, viszonylag sima, lett ez a meccs.

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00