Végig dominálva győztünk

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Mészáros Nándor, Boros Balázs

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-05-29 17:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
MAFC/C 10 7 12 15 44
Serdülő U13 16 10 13 13 52

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Farkas 1, LOVAS 10, Samu, Wéber 2, Mihályi 8
ZÁDOR 16, Helmeczi, Ács 4, Tóth 9, Demeter-Nyitrai 2

1. félidő

A mérkőzés elején a 6. percig kiegyenlített volt a mezőny, mind a kettő csapat sokat hibázott, így 8:8-as állásig nem húzott el egyik csapat sem, bár rengeteg helyzetet kihagytunk, amit értékesítenünk kellett volna, így érezhető volt, hogy előbb vagy utóbb sikerülni fog ellépnünk. Az első negyed utolsó 3-4 percében ez meg is történt, védekezésünk javult és sikerült néhány könnyebb ziccerrel 6 pontra növelnünk az előnyünket. A 2. negyedben is minimálisan tudtunk rátenni a különbségre, itt leginkább a dobások kiválasztásával voltak gondok, nem játszottuk ki az akcióinkat türelmesen üres dobóhelyzetekre. A hibák ellenére 9 pontos előnnyel fordultunk a félidőben.

2. félidő

A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a harc, érezhetően fáradt a csapatunk. Ez leginkább különböző védekezésbeli akciók reakcióidejénél volt szembetűnő: többször nem sikerült visszarendeződnünk, és sokszor elaludtunk védekezésben könnyű ziccereket engedve így az ellenfelünknek. Támadásban az összjáték még sok fejlődést kíván, viszont remek egyéni akciókkal mindig tudtunk pontokat szerezni, amikor kellett. A 3. negyedet csak 1 ponttal sikerült megnyernünk, az utolsó játékrészt pedig a MAFC-nak sikerült 2 ponttal megnyernie, de ez nem befolyásolta a végeredményt, végig dominálva a mérkőzést sikerült magabiztosan megnyerni a meccset.

Összegzés

Örülök, hogy minden játékosunk bátran támadja a gyűrűt, és láthatjuk a technikai képzés eredményét, viszont a labda nélküli játékosok helyezkedésén sokat kell még javítanunk, illetve a védekezésben is nagyobb intenzitás kialakításán kell dolgoznunk. Összességében nem volt egy rossz teljesítmény ez a csapatunktól, és a délelőtti mérkőzés után nagyon örülök, hogy a győzelemmel tudtunk javítani a csapatunk önbizalmán. Gratulálok a MAFC csapatának is a jó mérkőzéshez.

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00