Visszajelzés

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Goda László, Gaál István

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-02-19 12:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Budapesti Honvéd/ A 13 17 21 15 66
Óbudai Kaszások U18 15 15 17 8 55

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Dobossy 8/3, VARSÁNYI 9/9, KONTA 12/6, SAFRANKA 11/3, Orbán 2
CS: Csocsán 2, Pirint 5/3, Szántó 6, Bulyovszky, Chabot, Vasali DNP, Léh DNP

1. félidő

Kicsit szokatlan időpontban, péntek délben fogadtuk következő rájátszásbeli ellenfelünket. Mind a két csapatban voltak hiányzók, nálunk, a héten már óvatosan edző, Orbán, játékra jelentkezett, és bár messze volt még a sérülése előtti formájától, jelenléte nagyon sokat számított a mérkőzés folyamán.

Jól kezdtünk, gyorsan megléptünk, 7-0-val indítottuk a találkozót. Innen még fordítani tudott a Honvéd, de az első negyed második felétől, ill. a második negyedben mi domináltunk és 6-8 ponttal végig vezettünk. A félidő vége nagyon szerencsétlenül alakult a számunkra, az utolsó 3 kosarat a vendégeink dobták, így 30-30-as egállal fordultunk a szünetben. Nem volt benne a meccsben és nem is jött jól lelkileg számunkra ez a kisebb fordulat, hiszen nagyon nagy energiákat beletettünk a védekezésbe és egész jól is játszottunk.

2. félidő

A második félidőben már nem tudtunk dominálni, sőt a piros-fehérek fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását. Egyre nehezebben alakítottuk ki a helyzeteinket és több esetben szerencsés kosarakkal tartottuk magunkat. De, hatalmasat küzdöttek a fiúk és ennek köszönhetően többször átvettük a vezetést, sőt még a 3. negyed utolsó percében is nálunk volt az előny. Ebben komoly érdemei voltak az utóbbi időben magára találó és végre vezéregyéniség szerepét is betöltő Kontának, aki a kezdeti eladott labdák után feljavult, jól mozgatta a csapatot és fontos kosarakat szerezve tartott meccsben minket. A harmadik etap utolsó 5 pontját megint ellenfelünk szerezte, így hátránnyal fordultunk a hajrára.
A negyedik negyedben már nem tudtuk tartani a tempót, elfáradtunk, a vendégek fokozatosan felőröltek minket, sokszor már dobóhelyzetig sem jutottunk el, de így is egy nagyon tisztes eredményt értünk el.

Összegzés

Itt érdemes egy kicsit megállni és elemezni, hogy honnan, hová jutottunk el az elmúlt két és fél év során, mert ez a meccs egy nagyon komoly visszajelzése volt a megújult klubunknál folyó munkának. A Honvédtól 2 éve kadet korosztályban 40-60 pontokkal kaptunk ki úgy, hogy talán játéktudásban, sebességben ennél még nagyobb is volt a különbség. Azóta, a kiemelt akadémiává is minősült piros-fehérek nemcsak a játékosállományukat tekintve, hanem minden szempontból rengeteget fejlődtek, többek között, a mi akkori meghatározó játékosunkkal, Korkinnal is erősödtek… ! Az, hogy ezzel a Honvéddal most egy ilyen meccset tudtunk játszani, hatalmas dolog, és ha idevesszük azt, hogy a többi korosztályunk is épül-szépül, erősödik, közelít a hazai legjobbakhoz, tényleg elmondhatjuk azt a sokat hangoztatott frázist, hogy jó úton jár a nagyon mélyről induló óbudai kosárlabdázás! Bár még messze van a folyamat vége és, sajnos, a vírushelyzet, valamint a mostani mostoha körülményeink még egy-két kacskaringót is „varázsolnak” erre az amúgy sem könnyű útra, jó érzés, hogy ilyen visszajelzések kísérik a munkánkat!

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00