Visszavágtunk

Serdülő (női)

Helyszín: Kőrösi Csoma Ált. Isk. (Dunaharaszti, Eötvös u. 52

Játékvezetők: Vígh Balázs, Ráb Domonkos

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-01-13 11:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Gödi SE Kiscicák 9 5 20 5 39
Női Serdülő 26 20 22 18 86

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Gilicze, Nagy Zs. 2, Hock 2, Szántó 6, TORDAI 14, Együd 1, KONTA 13, POLGÁRI 9/3, Sági 15, Nagy V. 8, Ulicsnik 9, TAKÁCS 10

1. félidő

Az utolsó alsóházi alapszakasz fordulóban elsőre a Gödi Kiscicák ellen játszottunk. Egyszer egy szoros mérkőzésen már ők nyertek így a visszavágás volt a cél. Jól kezdtük a mérkőzést, 11-0 után tudott csak kosarat szerezni ellenfelünk. A letámadásunk jól működött sok labdát szereztünk. Sokszor nem zártuk az oldalvonalat és ebből rengeteg faultot ütöttünk. Felállt támadásból is szépen játszottunk.
Második ötösünk kicsit kisebb hőfokon égett, nem voltak meg a gyorsindítások-szerzett labdák, felállt védelem ellen pedig szétesett a támadásunk.

2. félidő

Harmadik negyedben védekezésünk nagyon fellazult. A 20 kapott pont nagyon sok, főleg hogy addig mennyit engedtünk. Sem egészpályán sem pedig felállt védekezésben nem voltunk ott. A 22 dobott pont dicséretes de jobban örültünk volna, ha keveset kapunk. A záró játékrészre megint összeraktuk a védekezést, nem igazán engedtünk könnyű kosarat.

Összegzés

Ellenfelünk két legmeghatározóbb játékosa hiányzott, így nagyon magabiztosan tudtuk hozni a mérkőzést. Mindenki játéklehetőséghez tudott jutni. Két véglet között mozogtunk ma, volt amikor elképesztő jól működött a letámadásunk, volt amikor nagyon nem találtuk meg mit kéne csinálni. Felállt támadásunk, gyorsindításunk is ugyanilyen volt, hol nagyon jó, hol a másik véglet. Gratula a szép szakaszokhoz , látványos megmozdulásokhoz és a győzelemhez!
Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…