Visszavágtunk

Serdülő (női)

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Belák Zoltán, Söveges Tamás

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2020-01-26 10:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
OSE Amazonok 14 11 7 16 48
Női Serdülő 18 23 17 18 76

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai KA: Babay-B. 4, Csocsán 2, Csonka 4, Bene, Kocsis 4, Bobvos 6/3, Kerékgyártó 2, Sterbenz 4, CZIRKOS 15, NAGY 17, EVELLEI 12

1. félidő

Vasárnap első mérkőzésünket, az Oroszlányiak ellen játszottuk. Az elől állók ők voltak, második helyet foglalták el a tabellán mi pedig a harmadikat, így igazi rangadó várt ránk. Ősszel ellenfelünk egy jobb második félidővel nyert, úgyhogy mindenféleképpen vissza akartunk vágni.
Mi indítottuk jobban a mérkőzést, de a negyed felénél fordított az oroszlányi gárda és ott volt az előny. Agresszív védekezésük meglepett minket és sok hibát követtünk el. Az utolsó 3 percben azonban feljebb kapcsoltunk és jól játékkal fordítottunk.
Második ötösünk egy gyors 8-0-val indított, majd hozzá tett még két kosarat és így egy 12-0-s kezdéssel elléptünk el az ellenféltől. Utána kiegyenlített küzdelem folyt, nagyon sok szép helyzetet alakítottunk ki de a végén sokszor pontatlanok voltunk.

2. félidő

Múltkor második félidőben dőlt el a mérkőzés ellenfelünk javára, így most mindenféleképpen oda kellett figyelnünk, hogy ne lepjenek meg minket a fordulás után.
Szerencsére a védekezésünk ebben a periódusban volt a legjobb a mérkőzésen, legkevesebb pontot itt kaptuk, legagresszívabban és legfegyelmezetteben ebben a játékrészben védekeztünk és ez döntötte el a mérkőzést.
Támadásunk egy picit visszaesett, a feladatokat igyekeztünk végrehajtani, amiket kaptak a lányok, így ha ez néha pontban nem is mutatkozott meg, de bízom benne hogy a jövőbre nézve hasznos gyakorlás volt!
A záró játérészre lanyhult a védekezésünk de összességében elégedettek lehetünk.

Összegzés

Gratulálok a csapatnak sikerült az őszi 20 pontos vereségünket, kijavítani. Kifejezetten tetszett hogy az elzárásokat jól védtük és jól kommunikáltuk. Természetesen van még hova fejlődni benne, és még agresszívebben szeretném védeni ezeket a labdás elzárásokat. Támadójátékunk ma is ötletes és kreatív volt, a kapott feladatokat jól megoldottuk. A pályára lépő játékosok mind tudtak kosarat szerezni, illetve majdnem mindenki gólpasszal is kivette a részét a sikerből! Szép volt Lányok, Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Szombaton játszotta a záró fordulóját a Kaszás Boys csapata. A Kenguru korosztályos játékosokból álló csapatunk, két magabiztos győzelemmel zárta a szezont az idősebbek között. 

    Alapvetően mindig érdem az idősebbek között nyerni. Örülök hogy 5-5 ellen is kialakult egy megfelelő vázú játékkép, illetve örülök hogy ugyanez védő oldalon…

  • Igaz, hogy mást szerettünk volna gyakorolni és játszani, de nem bánom, hogy kicsit extra elemekkel kellett küzdenünk, mert legalább felkavarta bennünk a híg langyos vizet! A kezdetleges bénázás…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2025-04-29 Kezdés: 17:15

  • Magabiztos sikerrel, és helyenként közönségszórakoztató játékkal zártuk tehát a hazai szereplésünket. GRATULÁLOK a srácoknak! 2 meccsünk maradt hátra, legközelebb a Menyecske utcában játszunk az eddig veretlen MAFC/D csapatával.

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-04-26 Kezdés: 15:15


  • Összességében elégedettek lehetünk, bár az elhúzott mézesmadzag inkább bosszúságot keltett bennünk. A legegyszerűbb hibáktól lehetne indulni, pl. a gyatra mezőnykísérleteink, a 19/5 büntető, vagy a 27 eladott labda…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-27 Kezdés: 14:00