Fiú U16/A: Ennyi hiba nem fér bele!

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Hartai Tamás, Waigand Ágoston

Nézők száma: 38

Mérkőzés időpontja: 2024-05-05 18:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
ZSAK/C 27 12 14 24 77
Óbudai Kaszások U16 15 15 9 16 55

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: HALÁSZ 15, MÉHÉSZ 9/3, ÁCS 8, Demeter 2, Daróczi 11/3.
Cs: Mihályi 1, Meshkov 3, Takács 4, Kuszkó, Valaczkay 2, Zádor.

1. félidő

Már az elejétől látszott, hogy ez pokoli nehéz lesz. 7 percet követően mindössze 1 pont volt közte, egyértelműen fel tudtuk tehát venni a verseny a vendégekkel. Sajnos néhány hiba elég volt ahhoz, hogy a vendégek meglépjenek és hirtelen 12 pontra növeljék az előnyüket. Óriási küzdelemben sikerült megnyerni a második játékrészt, így 3 pontot faragtunk le, annak köszönhetően, hogy csökkenteni tudtuk a hibáink számát.

2. félidő

A harmadik negyed inkább a védekezésről szólt. Kevés kosár született, így minden megszerzett pont szinte duplán nyomott a latban. Hiába az akarat és az elszántság, ismét kegyetlenül kihasznált a Kőbánya, minden buta hibánkat. Az volt az érzésem, hogy mindhiába küzdünk, saját magunk lehetetlenítjük el, hogy megfordítsuk a meccset. A folytatásban sérülés és fault problémák is hátráltattak minket, ezzel gyakorlatilag el is szálltak az esélyeink. Gratulálunk a vendégeknek, éretten játszottak és végül megérdemelten nyertek.

Összegzés

Ha azt nézzük, hogy hány sérültünk és hiányzónk van, akkor értékelhetjük, jó teljesítménynek ezt a vereséget. Azonban tenisz szakzsargonnal élve, nem mehetünk el a rengeteg ki nem kényszerített hibánk mellett. A gyermeteg eladott labdák, az odaajándékozott második lehetőségek, olyan mértéket öltöttek, amelyeket nem voltunk képesek kompenzálni, hiába csináltunk amúgy szép dolgokat és tettünk meg minden tőlünk telhetőt. Szerdán még vár ránk egy rangadó, szeretnénk győzelemmel zárni a rájátszást! Köszönjük szépen a szurkolást! Hajrá Kaszások!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…