• Május harmadik hétvégéjén elérkezett a harmadik és egyben utolsó főtábla forduló, mely izgalmaktól mentesen, már „csak” arról döntött, hogy a négy csapat, akik ezen a hétvégén megmérkőznek a Kada utcában, milyen besorolással mennek a döntőbe.

    Az első mérkőzésünket a Csata/B csapatával játszottuk, akik éltek a nyolcas szabály…

  • A Gyermek Kupa idei kiírása a tavalyihoz hasonlóan országos döntő helyett egy Szakmai Tornával záródott, amelyet Nyíregyházán rendeztek meg számunkra, és még 3 másik régiós győztesnek.  Csapatunk 8 forduló alatt bizonyított budapesti második helyével bizakodva, azonban kicsit vakon vágott neki a vidéki útnak, hiszen semmilyen előzetes információnk…

  • A bajnokság utolsó fordulóján ismerős csapatokkal játszottunk. A Törekvés lányokat jól ismertük, készültünk rájuk, de mégsem találtuk az ellenszert a fizikai fölény és a zaklató védekezés ellen. Egyételműen fejlődtünk, de pontatlanságaink kijöttek, ha dobás közben vagy labda vezetés közben a védő túl intenzív volt. A labda nélküli…